Kánikula, vihar

 
Szerda kora délután még rekkenő hőség, este viszont hatalmas eső és vihar volt – Csömörön is…
 
A politika úgy tűnik, tényleg mindenható. A több évvel ezelőtti közismert augusztus 20-i tűzijáték óta – amikor is a hirtelen jött hatalmas vihar következtében kialakult fővárosi tömeghisztéria sajnos emberéletet is követelt és a politikusok az időjósokat hibáztatták a tragédiáért – mintha abszolút óvatosságra törekednének a meteorológusok. A ténylegesen megvalósulthoz képest ugyanis érezhetően többször jósolnának nem csak egyszerűen rosszabb időt (értsd: eső, hideg stb.), hanem hatalmas viharokat, ítéletidőt. Az egyre fejlődő tudomány csodája, hogy persze többször egészen precízen, sok napra előre el is találják (ez nem cinikus megjegyzés akart lenni, hanem tényleg).
            Így volt ez most is, július 8-ára vonatkozóan. A megelőző napokban jóval 30 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, mindenféle csillapító kis zápor vagy szellőcske nélkül kellett kibírni az embert próbáló hőséget. A forró aszfalt persze nem volt annyira forró, mint a közeli nagyvárosban és a csömöri utcán sétálva (hát még hazaérve a kertekbe) azért elviselhetőbb a tikkasztóság, mint a fővárosi nagykörúton, de azért ez már mégis túlzás volt… A HÉV-átjárónál lévő egyetlen helyi köztéri hőmérő többször mutatott 40 fok fölötti értéket!
            Na de csak szerda délutánig volt ez így, utána már örömünnepet ülhetett a toporzékoló média minden felizzott munkatársa, mert lehetett tudósítani a lehűlést hozó országos vihar következtében kidőlt végtelen számú fáról, aláázott lakópincékről, áramkimaradásokról stb. Ezekből persze jutott nekünk is néhány, de úgy tudjuk, nagyobb baj nem történt, így lassan visszaáll minden a régi kerékvágásba…

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.