Mi történt decemberben Csömörön?

Hírösszefoglaló: adventi programok, kézilabdás és kerékpáros sikerek, Bálint gazda csömöri kitüntetése… Nézzük, mik voltak a december legfontosabb eseményei településünkön!
 
December 1. Az első adventi vasárnapon megkezdődtek a települési ünnepi rendezvények. Az egész adventi időszakban a főutak jelentős részének oszlopaira díszkivilágítást helyeztek ki. Az önkormányzat és a művelődési ház szervezésében idén harmadik alkalommal állították fel a falu karácsonyfáját a Hősök terén, amelyet civil szervezetek, intézmények, közösségek, illetve csömöri lakosok által elhelyezett díszek gazdagítanak. Itt egyúttal megnyílt az adventi vásár is. Ezt követően a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében adventi gyertyagyújtást tartottak a könyvtár előtt, ahol a helyi evangélikus gyülekezet lelkésze, Johann Gyula mondta el bibliai gondolatait. A könyvtárban megnyílt „Az én édes falum – Csömör” mézeskalácsból kiállítás, amelyet a szlovák nemzetiségi önkormányzat sok segítővel együtt készített el.
 
December 2. Leesett az első hó Csömörön. A hideggel együtt érkezett hóesés után egy hétig hó borította a csömöri dombokat, de a nagyrészt letisztított utcákon is általános látkép maradt a sok fehér téli csapadék.
 
December 6. Mikulás napján hagyományos rendezvények várták a csömöri gyerekeket az óvodákban, iskolákban, a művelődési házban és a szociális alapszolgáltatási központban, délutántól pedig a mindig népszerű Mikulás-vonat közlekedett a falu utcáin.
 
December 7. Székesfehérvári győzelmével, egyedüli veretlenként az első helyen zárta az őszi idényt a Csömör KSK férfi kézilabda csapata az NB/II Északi csoportjában. Ez az utóbbi évek legjobb szereplése a nagy hagyományokkal rendelkező, több mint fél évszázada a nemzeti bajnokságban játszó, Bagyánszki Zsolt edző által irányított Csömör KSK csapatának.
 
December 8. A második adventi vásár délelőttjén Mikulás túrát szervezett a Csömöri Körtúra csapata Sipos Tamás önkormányzati képviselő vezetésével, immár negyedik alkalommal. Délután ismét gyertyagyújtás volt a téren, a német nemzetiségi önkormányzat meghívására ezúttal a református gyülekezet lelkésze, Esztergály Előd mondta el karácsonyi gondolatait.
 
December 8. Hagyományos adventi hangversenyt tartottak a római katolikus templomban. A huszadik éve tartó rendezvénysorozat, melyen idén az Országos Széchenyi Könyvtár Kórusa volt a vendég fellépő, fő szervezője kezdettől Deák Miklós, korábbi alpolgármester. A hangversenyt az önkormányzat támogatásával szervezi az egyház.
 
December 8. Az evangélikus gyülekezeti házban tartották Szabó Lajos Visszhang című kötetének könyvbemutatóját. A Luther kiadó gondozásában megjelent kötet szerzőjével, a Magyarországi Evangélikus Hittudományi Egyetem korábbi rektorával Boda Zsuzsa újságíró beszélgetett.
 
December 10. Éves kötelező közmeghallgatását tartotta Csömör Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a művelődési ház nagytermében. Ez volt az első nyilvános fóruma az októberben megalakult, teljesen civil egyesületi jelöltekből felállt testületnek.
 
December 11. Az Államkincstár fővárosi Váci úti székhelyén Fábri István polgármester aláírta a 150 millió Ft-os támogatási szerződést kerékpárút-építésére. Az ezenfelül 30 millió Ft-os önkormányzati önerővel várhatóan 2020-ban megvalósuló beruházás eredményeképpen egyrészt a Szabadság úti M0-s felüljárót is kibővítik, másrészt folytatják a már teljesen önerőből elkészült Major úti kerékpárút szakaszt a Csömöri-patakig. A szerződés aláírására a polgármester kerékpárral érkezett Csömörről.
 
December 12. Rendes képviselő-testületi ülését tartotta a települési önkormányzat. A képviselők ingatlanhasznosítási pályázatot írtak ki a nemrég megvásárolt, a falu főterén található Vörösmarty u. 2. szám alatti századelős épület bérbeadására (régi húsbolt, majd 100-Ft-os bolt), továbbá a községgondnokság vezetői álláshelyét is meghirdették. A testület elfogadta az új, jelentősen kibővített közművelődési rendeletet és az első alkalommal megalkotott közlekedésbiztonsági koncepciót is.
 
December 12. A Turnovszky István Kertbarát Kör havi egyesületi gyűlésén a már századik életévén is túl járó dr. Bálint Györgynek, közismert nevén Bálint gazdának „Csömör Tiszteletbeli Polgára” kitüntető oklevelet adott át az önkormányzat nevében Fábri István polgármester. A helyi kertbarátokkal évtizedek óta kapcsolatban álló híres kertész otthonából, a szomszédos XVI. kerületi Mátyásföldről látogatott el a településre és tartott negyvenperces előadást a nagyszámú és őt lelkesen ünneplő közönségnek a művelődési házban.
 
December 14. Mindenki karácsonya” rendezvényt tartottak a Hősök terén és a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője, Hegyesiné Nagy Ibolya volt a házigazdája az ünnepi műsornak, melyen a zsúfolásig megtelt teremben Fábri István polgármester és Szántóné Hermányos Mária képviselő, népjóléti és kulturális bizottsági elnök köszöntötte a falu időseit. Ünnepi, bibliai gondolatokat Eszes Zoltán baptista lelkész mondott. A téren a korábbi évekhez hasonlóan ismét több civil szervezet (kertbarátok, Csicsörke-szülők, Tere-Fere Klub, Csömöri Civil Egyesület, állatvédők) települt ki sátraival, ahol az adománygyűjtés mellett étel- és ital finomságokkal kínálták az érdeklődőket. A Furmicska és a Csicsörke táncegyüttes közreműködésével pedig élő betlehemes műsornak adott otthont a könyvtár előtti tér.
 
December 15. Karácsonyi kutyagoló címmel hirdette meg ünnepi alkalmát a Csömöri Állatvédő Civil Szervezet. A helyi menhelyen a gazda nélküli kutyák sétáltatására vállalkozhattak az állatbarátok, a felállított menhelyi karácsonyfa alá pedig adományokat hozhattak a csömöriek.
 
December 15. Utolsó adománygyűjtő napját tartotta a csömöri Mikulásgyár. A Kék-Sárga-Kék Baráti Kör által idén másodszor megszervezett akcióban a Laky-sarki ideiglenes gyűjtőhelyre ismét igen sok tartós élelmiszer és különösen sok gyerekjáték érkezett, melyeket rászoruló családoknak juttattak el.
 
December 15. Harmadik alkalommal volt adventi gyertyagyújtás a Hősök terén. A német nemzetiségi önkormányzat szervezésében zajló eseményen a helyi baptista gyülekezet közössége volt a vendég Eszes Zoltán baptista lelkész vezetésével.
 
December 15. Családi karácsonyi istentiszteletet tartottak az evangélikus templomban. A formabontó alkalmon az evangélikus gyülekezet vasárnapi iskolás csoportjai és szüleik, illetve a Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda két csoportjának óvodásai és szüleik vettek részt.
 
December 16. A Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola évzáró koncertet tartott a római katolikus templomban.
 
December 18. Közmeghallgatással egybekötött évi utolsó képviselő-testületi ülését tartotta Csömör Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a tót hagyományok házában.
 
December 20. Évi utolsó képviselő-testületi ülését tartotta Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör a helyi könyvtárban.
 
December 20. Évzáró mérkőzését játszotta a Rubeola FC futsal csapata a Csömör Sportcsarnokban a DEAC ellen. A vendég debreceni egyetemisták 3-2-re megnyerték a találkozót, így a Rubeola az NB/I-es tabella utolsó helyén várja a jövő évi folytatást és a rájátszást.
 
December 20. Az evangélikus ifjúsági kör tagjai hagyományos betlehemessel járták a falu utcáit. Egy évvel ezelőtti kezdeményezésüket megismételve élő betlehemes műsorokkal keresték fel a falu különböző részeit, egyes házakat a Csicsörke Néptánc Együttes fiatal táncosai is.
 
December 21. A Magyar Kerékpáros Szövetség a csömöri Valter Attilát választotta a 2019-es év legjobb hazai országúti kerékpárosának. Édesapja, Valter Tibor, aki a csömöri kerékpárszakosztály vezetője, különdíjat kapott. A legjobb mountain bike-os a néhány éve még szintén a helyi szakosztályban versenyző Dina Márton lett.
 
December 22. Két nappal karácsony szenteste előtt rendezték az utolsó adventi gyertyagyújtást a Hősök terén. A római katolikus egyházközség részéről Olgyay Bálint diakónus és Kovács György plébános osztotta meg adventi gondolatait. Fábri István polgármester megköszönte a német nemzetiségi önkormányzatnak és dr. Fogd Mihálynénak az egy évtizeddel ezelőtt elindított adventi közösségi gyertyagyújtások szervezését.
 
December 24. Karácsony szentesti hagyományos egyházi alkalmakon vettek részt a település templomaiban, közösségi házaiban a római katolikus, az evangélikus, a baptista és a református hívek.
 
December 26. Mogyoród és Csömör határában Gyuricza László Kerepes és Fábri István Csömör polgármestere közösen emlékezett meg az Árpád vonal egyik hadi síremlékénél a II. világháború budapesti ostromának  évfordulóján, amikor is 75 éve, ezen a napon bezárult az ostromgyűrű. A közös gyertyagyújtás alkalmával Horváth Kornél főhadnagy, katolikus tábori lelkész mondott imát a magyar elhunyt katonákért. Az eseményen részt vett Aranyossy-Péter Máté, csömöri hadtörténet kutató is.
 
December 29. Futapest Csömör-Évzáró Futás címmel immár hatodik alkalommal szervezett futóversenyt az egyik legismertebb hazai tömegfutást népszerűsítő sportszervezet. A sportcsarnoktól induló 1,5 km-es iskolás távon, 4 km-es rövid távon és 16,9 km-es hosszú távon összesen mintegy fél ezren vettek részt. A profi és amatőr futók az ország számos településéről és sportklubjából érkeztek, köztük sok csömöri, illetve a Csömör Sport atlétika szakosztályának versenyzői.
 
December 29. Az áprilisi jótékonysági célú előadás után a Csömör Sportcsarnokban egymást követő két telt házas előadásban is láthatta közönség a településen élő ismert színész, Csányi Sándor „Hogyan értsük félre a nőket?” című egyszemélyes vígjátékát.
 
December 31. Az óév utolsó napján, hagyományteremtő jelleggel, 10 kilométeres gyalogtúrát szerveztek a Csömöri körtúra nyomvonalán. A sok-sok házi összejövetel mellett a településen este két nagyobb szilveszteri rendezvényt tartottak: Hori diszkót a sportcsarnokban, magán szervezésű szilveszteri bulit a művelődési házban. Az éjszaka folyamán jóllehet komoly petárda és tűzijáték dömping volt a magánházaknál és az utcákon, de sem a tűzoltóknak, sem a polgárőröknek, sem pedig a rendőröknek nem volt igazán intézkedni valójuk.
 

Hozzászólások

Hiányolom a beszámolóból a "Mindenki karácsonya" program fontos momentumát a civil egyesületek által szervezett karácsonyi vásárt, melynek bevételét adományként ajánlották fel a csömöri rászorulóknak. A vásár érdekessége volt még az az ünnepi műsor a könyvtár elött, melyet a csömöri civil szervezetek tagjai közösen adtak elő. Ezek a programok is megérdemlik, hogy megemlítsük őket.

Tisztelt Hantos Péter! Köszönjük az észrevételt, valóban fontos, hagyományos esemény maradt ki a karácsonyi rendezvényről szóló bekezdésben. Kiegészítettük beszámolónkat. A Szerkesztőség

Köszönöm a kigészítést.

Hozzászólok