Kétheti hírösszefoglaló – 2014. december 1.

Hírösszefoglalónkban az elmúlt két hét eseményeiről olvashatnak.
   

November 18–24.
Megtartották alakuló üléseiket az önkormányzat bizottságai. November 18-án a sport területével kibővített ügyrendi és közbiztonsági bizottság Pásztor Sándor elnökletével az összes helyi rendfenntartó szerv (rendőrőrök, polgárőrök, közterület-felügyelő, mezőőr, magán vagyonvédelmi biztonsági szolgálat képviselői) részvételével a helyi közbiztonság helyzetének értékelését állította középpontba. November 20-án a kulturális területtel kibővített népjóléti bizottságot a sürgős segély kérelmek elbírálása után dr. Szarka Zsuzsanna elnök már második alkalommal hívta össze, most a kulturális terület intézményeinek beszámolóit hallgatva meg. November 21-én a pénzügyi bizottság Eigler Tamás elnöklete mellett többek között az év végi jutalmakat és az új adónemek bevezetésének lehetőségeit (nem lesz új adó Csömörön) tárgyalta. November 24-én az önkormányzat új bizottsága, a településfejlesztési és környezetvédelmi aktuális lakossági ingatlankérelmeket tárgyalt Tihanyi Ferenc elnöklete mellett.
 
November 20. csütörtök
A Népjóléti és Kulturális Bizottság 35 csömöri fiatalnak szavazott meg támogatást a Bursa Hungarica országos felsőoktatási ösztöndíj pályázat keretében. A havi 3-5 ezer forintos ösztöndíjak egyik felét az állam, másik felét a csömöri önkormányzat állja. A döntő részben szintén az önkormányzat által támogatott Csömöri Kulturális Közalapítvány szintén ebben a hónapban 28 fő középiskolás fiatalnak ítélt oda havi ösztöndíjat.
 
November 21. péntek
A Templomok éjszakája című országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva előbb a csömöri római katolikus templomban, majd az evangélikus templomban tartottak ismeretterjesztő és egyházi-kulturális rendezvényt. A rendhagyó alkalmon megtelt mind a két templom sok hívővel és a templomokat belülről először megtekintő érdeklődővel. A római katolikus egyházközséget Görbe József plébános és dr. Bándi Gyula képviselő-testületi elnök, az evangélikus gyülekezetet Johann Gyula lelkész és dr. Kemény Csaba felügyelő, az önkormányzatot Fábri István polgármester és Szántóné Hermányos Mária népjóléti és kulturális bizottsági elnökhelyettes képviselte.
 
Slam Poetry – Showcase koncertre és versenyre került sor a művelődési házban, amelyen a hazai Slam szcéna több meghatározó alakja lépett föl.
 
November 22. szombat
A kertbarátok hagyományos Erzsébet-Katalin báljával a művelődési házban folytatódott a „nem hivatalos” téli báli szezon – az első nyilvános, nagy bál az iskolai Márton napi jótékonysági rendezvény volt novemberben. A „hivatalos” báli időszak január elején az egészségügyi bállal veszi majd kezdetét.
 
November 27. csütörtök
A képviselő-testület harmadik ülését tartotta az új önkormányzati ciklusban. Döntés született arról, hogy ugyan a központi támogatások elvonásának ellensúlyozására új helyi adók kivetésének lehetőségét teremtette meg a kormány, ám ezzel nem fog élni a csömöri vezetés. Sőt, a meglévő adónemek közül is csak két esetben, a beépítetlen belterületi telkek és a gazdasági célú építmények esetében történik tízszázalékos, a törvény adta lehetőségektől messze elmaradó emelés. Az ülésen döntöttek továbbá arról is, hogy az év közben jutalomban nem részesülő önkormányzati intézmények (művelődési ház, könyvtár, iskola, zeneiskola, óvoda, polgármesteri hivatal) dolgozói is kapnak idén kisebb jutalmat. A képviselők elbíráltak két védőnői álláspályázatot is, amelyre mindössze egy-egy jelentkező akadt: a közös iskolai és területi védőnői állásra négyhónapos próbaidővel megbízást adtak egy fővárosi lakóhelyű jelentkezőnek, a másik területi védőnő jelentkezését viszont a működési engedély hiánya miatt elutasította a testület.
 
Újabb állampolgársági eskütételekre került sor Csömörön. A polgármester előtt az önkormányzati hivatal tanácstermében, a négy éve kialakított ünnepélyes keretek között 4 fő, közülük egy orosz, három erdélyi, Csömörön lakó magyar személy vált teljes jogú magyar állampolgárrá az eskü letételével.
 
November 28. péntek
Második alkalommal rendezték meg a katolikus Karitasz szervezet jótékonysági bálját a művelődési házban.
 
November 29. szombat
A két éve Csömörön működő Éless-Szín negyedik premier előadását tartotta a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az Albérlet az asztal alatt című produkció rendezője dr. Éless Béla volt, szereplői: Szaszk Gabriella, Bodor Géza, Valler Gabriella, Éless Béla, Mesterházy Gyula.
 
November 30. vasárnap
Advent első vasárnapján közös gyertyagyújtásra invitálta a német nemzetiségi önkormányzat a falubelieket a Hősök terére. Az immár ötödik alkalommal megszervezésre került rendezvénysorozat első alkalmának vendégei a baptista gyülekezet tagjai voltak, akik kórus műsorral és Eszes Zoltán lelkész prédikációjával tették meghitté a már sokak által várt, népszerű karácsonyváró eseményt.

(Cikkünket Bujdosó Kriszta fényképével illusztráltuk.)

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.