Garázdaság miatt feljelentették a csömöri FIDESZ alelnökét

A feljelentés szerint egy csömöri áruház parkolójában a helyi FIDESZ alelnöke, volt polgármesterjelöltje többször megütött egy csömöri polgárt.
 
A Gödöllői Rendőrkapitányság nyomozást indított Bánhidi Balázs ellen garázdaság vádjával, aki a vád szerint november első hetében, csütörtökön a Laky sarki áruház parkolójában nekilökte a bevásárló kocsiját Sz.T. csömöri lakosnak, majd több alkalommal megütötte. A sértett nem ütött vissza és értetlenül állt az agresszív fellépés előtt. Az eset a reggeli órákban történt.
            A helyi FIDESZ alelnökének nem ez az első ügye a rendőrséggel és a hatóságokkal. A múlt évben kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás vádjával indított ellene és több társa ellen eljárást. Szintén bekerült a médiába az általa vezetett cég is, amely a legnagyobb hazai adótartozók listáján szerepelt. Sok médium foglalkozott a cége által épített félkész és építési területként funkcionáló raktárcsarnokkal, ahova a csömöri iskolásokat járatták a választási kampány alatt szabálytalanul, és ami ellen a szülők tiltakoztak is. A kampány után már nem ajánlotta fel ingyen a csarnokot az iskolának, sőt, egy ideje új tulajdonosa van a cégnek,  
aki úgy tűnik, arra használja, amire eredetileg kapták is az engedélyt: vas- és acél eszközök tárolására. Az épületet korábban a település országgyűlési képviselője, egy államtitkár és a judo szövetség elnöke közösen sportközpontként avatta fel, ami utólag igazi blamázs volt mindenkinek, aki ehhez a ceremóniához adta a nevét.
      Csömörön a választási kampányban kapott továbbá nyilvánosságot, hogy a helyi polgármesteri hivatalba is berontott Baczkó Márk fideszes képviselőjelölt társaságában, ahol a polgármesteri irodába belépve, a titkárnőt is fellökve kért számon egy róla és csapatáról megjelent plakát tartalmat.
 
Csömöriek felelőssége
 
Sokan úgy vélekednek, hogy nem is a néhány évvel ezelőtt a településre költöző Bánhidi  személye itt a lényeg, hanem az őt támogató és különböző helyi körökbe „bevezető” két kampány ember szerepe: Baczkó Norbert csömöri FIDESZ-elnöké és Boross Jenő volt képviselőé, vendéglőtulajdonosé. Nélkülük nyilván nem lett volna semmilyen lehetősége a helyi közéletben.  Baczkó Norbert régi csömöri család sarja, ám kétszer látványosan leszerepelt az önkormányzati választáson. Legutóbb öccsét próbálta meg maga helyett indítani a választáson, ám az a kísérlet is hasonlóan csúfos eredménnyel ért véget. A kormánypárt helyi szervezete nyilván komoly káderhiánnyal küszködik, hogy még így is ő lehet a vezetője a kis létszámú csoportnak. Boross Jenő nem pártalapon került a közéletbe, de lemondása a képviselői mandátumról 2013-ban nagy csalódás volt sokak számára. Ő is régi, tősgyökeres csömöri családból származik, korábban népszerű vendéglősként élte mindennapjait, de a 2019-es választáson nagyon leszerepelt. Ebben a lemondásán kívül (azóta a német nemzetiségi mandátumát is visszaadta) nyilván szerepe volt annak is, hogy ismertségét arra használta, hogy egy zűrös előéletű polgármester jelöltet próbált „körbehordozni” Csömör közösségeiben. Úgy tűnik, e láthatóan nem túl sikeres vállalkozása után sem vonta le mindennek sem politikai, sem közösségi-erkölcsi konzekvenciáit.
 
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.