Egy igazán rossz helyi hír: már Csömörön is van koronavírus-fertőzött

A karanténos házak után most már sajnos fertőzött személyről is tudunk a településen.
 
Nemrég egy helyi idős csömörihez szirénázó mentő érkezett ki. A kórházba szállított, lázas beteg személy gondozásában résztvevőktől megtudtuk, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Egy-két más esetben szintén felmerült a gyanú a fertőzöttségre, de negatívak lettek az eredmények, illetve néhány személynél most is várják a tesztek eredményét.
            Egy hete már négy karanténos háznál oldották fel a zárlatot. Jelenleg hat községi ház ajtaján van kinn a hatósági tábla. Az első, már feloldott esetekben azt a tájékoztatást kapta a helyi polgármesteri hivatal, hogy a 14 napos zárlatot azért rendelték el az érintetteknél, mert járványügyi szempontból különösen veszélyesnek ítélt országból érkeztek haza, a többi esetről viszont egy ideje már nem közölnek a hatóságok indokokat.
 

Hozzászólok