Remeklő kézisek és focisták

Vasárnap a Csömör KSK két meghatározó csapata, a férfi kézilabda együttes és a labdarúgó csapat is fontos, idegenbeli győzelmet aratott.
 
A bajnokság listavezetőjeként érkezett Gödöllőre férfi kézilabda csapatunk. A dobogóért küzdő hazaiak azonban tavasszal egyelőre nincsenek jó formában, így a rangadónak ígérkező összecsapás csak az első félidő végéig volt szoros, amikor 14-12-es csömöri vezetésnél mentek pihenőre a csapatok. A második félidőben jött az idei bajnokságban már szokásosnak mondható csömöri henger, a végén pedig a tízgólos különbség. A 32-22-es győzelem azt jelenti, hogy egyedüli veretlenként vezeti az NB/II. északi csoportjának tabelláját Bagyánszki Zsolt edző gárdája az őt egy ponttal üldöző Salgótarjáni KC előtt. Következő mérkőzés: Csömör KSK-BSC Budakalász, március 14. szombat, 12.30 óra, Csömör Sportcsarnok. (A gödöllői mérkőzésről a Csömör Sport tudósítása itt olvasható.)
            A nagypályás labdarúgók egy hete kezdték a tavaszi idényt, de az élőfüves hazai pálya kímélése miatt a szomszédos XVI. kerületi Ikarus műfüves pályán fogadták az Isaszeg gárdáját. A 2-1-es csömöri győzelemmel zárult mérkőzés után a következő, hivatalosan idegenbeli mérkőzés is semleges pályán zajlott, mivel a Leányfalu SE is kímélni akarta élőfüves pályáját, így a közeli Pomáz műfüves pályáján fogadta Tóth László edző együttesét. A fordulatos mérkőzés végén, az utolsó előtti percben sikerült a győztes gólt megszereznie a csömöri csapatnak. Két győzelmével megkezdte a felkapaszkodást a tabellán a 19 büntetőpont miatt hátra szorult együttes. A következő mérkőzésre már hazai pályán kerül sor: Csömör KSK-Vác-Deákvár SE, március 13. péntek, 19.00 óra. (A leányfaluiak elleni mérkőzésről a Csömör Sport tudósítása itt olvasható.)
(Fotó: Csömör Sport, Bellus Zsolt)
 

Hozzászólok