Zöld ombudsman lett Bándi Gyula

Február 21-én kedden az Országgyűlés a jövő nemzedéke ombudsman helyettesének nevezte ki a csömöri Bándi Gyula környezetvédelmi szakjogászt.
 
Ritkán látott politikai egyetértés mellett, elsöprő többséggel, 178 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett február 21-én az Országgyűlés megválasztotta a „jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsman helyettesnek” dr. Bándi Gyula környezetjogászt, egyetemi tanárt. Az alapvető jogok biztosa, Székely László jelölte-kérte fel erre a feladatra, amelyet a politikai köznyelvben csak „zöld” ombudsmannak hívnak. Az országgyűlési bizottsági meghallgatáson a településfejlesztést, az állatvédelmet, a levegőtisztaságot és az energiahatékonyságot emelte ki a kedden már a Parlament ülésén is esküt tett és ezzel hivatalba lépett új ombudsman.
            Dr. Bándi Gyula a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az ELTE jogi karának tanára, az MTA doktora. Múlt évben magas állami elismerésben részesült: 2016-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Trócsányi László igazságügyi minisztertől.
Csömörön lakik, igen aktív a helyi közösségi életben is. Többek között a római katolikus egyházközség világi testületének elnöke. 2014 ősze óta tagja a helyi önkormányzat településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának. A civil önkormányzat tudatosan törekedett arra, hogy az egyes szakbizottságaiba a nagyközségben élő, országosan is elismert szakembereket válasszon, ezért most itt az újabb feladat, ugyanis a törvény szerint az ombudsmani tisztség mellett nem lehet önkormányzati bizottsági posztot sem betölteni – vagyis Bándi Gyula helyére márciusban új külső bizottsági tagot kell választani…
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.