Elkezdődött a HÉV-aláírásgyűjtés

Pontosabban: már tart pár napja, csak most kedden kezdték el a civil aktivisták nyilvános standolással összekötve gyűjteni az aláírásokat a csömöri HÉV megmentésért.
 
A Csömöri Civil Egyesület szeptember elején arra az álláspontra jutott, hogy a demonstráció szervezésének elindítása előtt még megvárják, érkezik-e válasz arra az önkormányzati sürgető levélre, amit az Információs és Technológiai Minisztérium illetékes államtitkárságára küldött a helyi vezetés. Dr. Hülitzer Katinka képviselő kérdésére válaszolva Fábri István polgármester a szeptember 20-i képviselő-testületi ülésen arról tájékoztatta a képviselőket, hogy mivel sem a minisztériumtól, sem a kiemelt budapesti fejlesztésekért felelős kormánybiztostól nem érkezett válasz arra a kérdésre, hogy valóban meg akarják-e szüntetni a csömöri HÉV-et, ezért sajnos továbbra is a tervezéssel megbízott Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nyilvánosan elérhető tanulmánya az irányadó minisztériumi álláspont ez ügyben – az pedig a csömöri HÉV-vonal megszűnésével számol és helyette buszos közlekedést irányoz elő Csömör-Cinkota között. A fejlesztésre vonatkozó februári önkormányzati határozati javaslatokat ismét eljuttatták az illetékeseknek.
            A tervek szerint október 19-én 17.00 órára lakossági HÉV-demonstrációt szerveznek az egyesület tagjai.
            Közben nagy tempóban zajlanak a MÁV-HÉV Zrt. vezetőségében a személycserék. Szeptembertől új vezérigazgatója van az állami vállalatnak, a vezérigazgató-helyettesek többsége távozott. A központi átalakítások tempójára jellemző, hogy a MÁV-HÉV Zrt. honlapján még a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerepel illetékes felügyeleti szervként és csak a Wikipédia ide vonatkozó szócikke frissült egyelőre az új minisztériumot megjelölve. A gödöllői térség helyi önkormányzataival egyébként csak a járatokat üzemeltető HÉV-vezetők egyeztettek személyesen, a jövőbeni fejlesztési terveket készítő BKK vagy minisztériumi szervek egyáltalán nem.
            A jelenleg aktuális BKK-s tanulmány itt olvasható:https://bkk.hu/fejleszteseink/m2h8/
Mint látható, a dokumentum címe is árulkodó, hiszen a mindig együtt kezelt H8-as és H9-es HÉV-vonal (vagyis a gödöllői és a csömöri HÉV) közül a csömöri már nem is szerepel a címben: "Az M2-es metró és a H8-as HÉV összekötése".


 

Hozzászólások

Nem értem a problémát. A csömöri HÉV ritkán jár, a gödöllői sűrűbb és 2 km-re van Csömörtől, a megmetrósodása pedig biztos. Miért nem a legközelebbi nagyobb forgalmú jelenleg még HÉV megállóhoz szerveződik tisztességes buszközlekedés, ahonnan rövidesen a Deák térig juthatnánk már átszállás nélkül? De az aztán minden induló HÉV járatnál ott legyen pontosan, átszállásnál várakozás ne legyen! A jelenlegi csömöri busz minősíthetetlen színvonalú és ritkábban jár az Örsre, mint a gödöllői (még) HÉV. Inkább ezt a helyi buszjáratot kellene fejleszteni alcsonypadlós, kisebb, de színvonalasabb járattal, ami nem csak fél Csömörről gyűjt utasokat, hanem pl a fejlődő Középhegyről is, ami számomra felfoghatatlan idétlenség. Nem kell a HÉV (leendő metró) helyett az Örsig mennie, elég, ha a közeli HÉV megállóig nyújt rendes kiszolgálást, de azt színvonalasan! Vicces lesz, ha ez a jelenlegi busz fog közlekedni a tervezett csömöri metróig, ritkán fog járni és minősíthetelen színvonalon csak fél Csömört szolgálja ki. Szeretnék én is csömöri metrót természetesen, de azt lássuk be, hogy ritka járat lesz, talán értelmetlen közlekedésszervezési szempontból, a jelenlegi busszal eljutni a megállójáig pedig nevetséges utasnyúzó kaland.

1. Megkérdeztük Fábri István polgármestert a felvetett kérdésekről, javaslatokról, a választ az alábbiakban közöljük: „A Csömör és Bp. Örs vezért tere közötti buszközlekedés - mivel települések közötti viszonylatról van szó, a nagyközségen belüli több buszmegállóhely ellenére – felett az illetékes minisztérium dönt a kilencvenes évek óta, ő választotta ki a pályázó magán vállalkozást, aki a koncessziós jog birtokában végzi jelenleg a buszszolgáltatást. A helyi önkormányzatnak - a fővárosinak sem – ennek működtetésébe, menetrendjébe, útvonalába nincs beleszólása. Természetesen próbálunk folyamatosan egyeztetni a cég képviselőivel a buszközlekedést érintő kérdésekben vagy éppen önköltségen megépítettük és fenntartjuk a buszmegállókat, lakossági igényeket figyelembe véve finanszírozzuk az éjszakai járatok működtetési költségeit. A metró meghosszabbításának kérdése finoman szólva is kérdéses jelenleg. Ennek a fejlesztési tervnek a tervezett költsége többszáz milliárd (!) forint a Gödöllői Hév vonalnak akárcsak Cinkotáig történő meghosszabbításával és a belebegtetett XVII. kerületi csatlakozással együtt. A MÁV-HÉV Zrt.-nél ezt a tervet teljesen illúziónak tartják. A csömöri metró pedig soha nem merült fel hivatalos tervként, csak a mi HÉV-vonalunk modern gyorsvasúttá fejlesztése az Örs vezér térig, ami nyilván nagyságrendekkel kisebb összeg a metró építésénél. Ez volt a négy évvel ezelőtti terv, ami sajnos a 2017-2018-as BKK-s koncepcióban már buszos járatként szerepel. Ez véleményem szerint nagy visszalépés, mert az Örs vezért térig történő közvetlen, gyors, környezetbarát kötöttpályás közlekedés sokkal pozitívabb alternatíva, mint a közúti, csúcsidőbeli dugókkal terhelt (akár a Magtár út felé, akár a Szlovák út felé), kényelmetlenebb buszozás Cinkoátig és az ottani átszállásosdi. A megoldás önkormányzatunk szerint mindenképpen a kötött pályás közlekedés fejlesztése lenne. Minderről azonban rövidesen a csömöri polgárokat is megkérdezzük egy rövidesen induló kérdőíves véleményfelméréssel.”

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.