Szomorú február, szomorú március

Az elmúlt hetekben tetőzött a járvány, lakosságszám arányosan Európában Magyarországon volt az egyik legmagasabb a koronavírus megbetegedésben elhunytak száma. Csömörön is érezzük: súlyos a helyzet.

            Idén tavaszra eljutottunk oda, hogy legtöbbünknek van már olyan ismerőse, rokona vagy családtagja, akit komolyan ledöntött a lábáról a koronavírus okozta megbetegedés. Sajnos, sokan tudunk már halálesetekről is ebből a körből. A településekre, így Csömörre vonatkozóan ugyanakkor továbbra sincsenek hivatalos adatok, vajon mennyi a fertőzött vagy hányan hunytak el.
            Ám természetesen nem csak a járvány, hanem egyéb betegségek is szedik áldozataikat. Csak kapkodjunk a fejünket, mennyi közismert csömöri polgár hagy itt minket. Néhány szomorú, márciusi halálhírről írunk röviden az alábbiakban.
            77 éves korában, február hónapban hunyt el Bakon Pál, aki több éve tartó hosszas, súlyos betegség után ment el közülünk. 23 éve költözött a nagyközségbe feleségével. Igazi lokálpatriótaként az ő kezdeményezésére és jelentős adományának eredményeként indult el a gyűjtés a Szent István szoborra, amelyet 2020. augusztus 20-án avattak fel. Az eseményről a magyar köztévé híradója és számos más médium is beszámolt.
Szántóné Hermányos Maria önkormányzati képviselő, a szoborgyűjtés fő szervezője írt róla megható megemlékezést a Csömöri Hírmondó legutóbbi, márciusi számában. „Növénygyűjteménye, környezet iránti igényessége túlcsordult kerítése határain: a Csalogány utcai játszótér ligetes, gondozott környéke is a keze munkáját dicséri” - olvashatjuk az újságban. Bakon Pál a hazai bonsai egyesület elnökségi tagjaként is tevékenykedett.
      Különleges alakja volt településünknek Hiroe Akihisha, aki 72 éves korában szintén örökre eltávozott közülünk koronavírus fertőzésben. Évtizedekkel ezelőtt települt Japánból Csömörre családjával. A Középhegy melletti mezőgazdasági területen alakított ki gyönyörű farmot, legnagyobb hazai fürjtojás termelőként ismert volt az élelmiszeriparban. A kilencvenes években kezdeményezésére kapta lakóhelyének utcája a Cseresznyevirág elnevezést, amely a Csömöri Körtúra gyalogos útvonal egyik hangulatos szakasza is egyben. A tradicionális japán fa virágzásához kapcsolódik a helyi könyvtárban nagy-nagy érdeklődés mellett megtartott rendezvény, mely a Komatsu és a Hiroe család kezdeményezésére, a Japán Alapítvány és a Japán Nagykövetség támogatásával jött létre és amelyről a Csömöri Hírek is beszámolt annak idején.
      A Csömöri Civil Egyesület két alapító tagja is elment örökre.
      Dr. Mihálkovics Tibor már évek óta hosszas betegségben szenvedett, 78 éves korában hunyt el. A Majorszegi-dűlő településrész volt szűkebb otthona, igen aktív helyi közéleti személyiség volt, több mint két évtizede lakott a nagyközségben családjával. Két alkalommal, 2002-ben és 2006-ban is indult az önkormányzati választáson, mindkétszer független képviselő-jelöltként. Sokat küzdött az M0-s településünket érintő zajártalmainak csökkentése érdekében. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Elektronikai Bizottságának.
      Dr. Ákoshegyi Imre 80 éves korában hunyt el Covid fertőzésben. Több mint másfél évtizede lakott a nagyközségben tősgyökeres feleségével az Ófaluban. Ő is nagyon aktív tagja volt a helyi közéletnek, bár az utóbbi években már eltávolodott az Egyesülettől. Rendszeres résztvevőként és felszólalóként a közmeghallgatásokon, településfejlesztési fórumokon számos témában tett javaslatokat. Kritikus, de mindig építő jellegű hozzászólásai szinte állandó részét képezték a fórumoknak. Számos lakossági kezdeményezésben, faluszépítési akcióban vállalt tevékeny szerepet.

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.