Rendőrségi feljelentés:a Rubeola FC hamisított iratokkal próbálja átigazolni a Csömör KSK utánpótlás játékosait ?

A Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. feljelentést tett a Gödöllői Rendőrkapitányságnál okirat hamisítás bűntettének gyanúja miatt. A cég a Magyar Labdarúgó Szövetségnél is bejelentést tett, mert a Rubeola FC képviselője júliusban hamis szerződéssel és a gyerekjátékosok szintén hamisított átigazolási papírjaival próbálta átigazolni a csömöri utánpótlás korú labdarúgókat.
 
Válé Flórián, a sport kft. ügyvezetője megdöbbenve szerzett tudomást az MLSZ illetékeseitől, hogy miközben külföldön tartózkodott, olyan szerződést küldtek be a Magyar Labdarúgó Szövetségbe, amelyben a Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft (az ő aláírásával) és a Rubeola FC (Takó Csaba aláírásával) utánpótlás átigazolásokkal kapcsolatos pénzügyi megállapodások szerepeltek. A szerződések olyan keltezésűek (2019. július 3., 10. és 11.), amikor az ügyvezető külföldön volt, tehát fizikailag sem írhatta alá a dokumentumokat. Ennél is lényegesebb azonban, hogy semmi ilyen megállapodás nem született, a papírokon Válé Flórián elmondása szerint az ő aláírását hamisították, mint ahogy a kft. bélyegzője (ráadásul többféle változatban) is jogtalanul szerepel a szerződésen. Ezen kívül több mint harminc utánpótláskorú játékos átigazolási papírja is hamis, mivel ő azokat sem írta alá, ott is jogosulatlanul szerepel a cég bélyegzőjének lenyomata.
            A hamis szerződéseken szereplő július 3-i dátum is érdekes kérdéseket vet fel, mivel ezen a napon tartotta azt a rendkívüli szülői értekezletet a Rubeola FC, amelyen az egyesület vezetői arra kérték a szülőket, hogy indítsák el gyermekeik átigazolását a sport kft. labdarúgó csapatából, a Csömör KSK-ból a Rubeola FC-be. Ezt több mint harminc szülő a meggyőzés hatására meg is tette (lásd korábbi írásunkat erről itt), ám ennek érvényesítéséhez az MLSZ szabályzata szerint a két sportegyesületnek is meg kellett volna állapodnia. És itt jön az újabb probléma. Ugyanis Takó Csaba Rubeola-elnök a mai napig küldözgeti a leveleit a sport kft-nek és a tulajdonos önkormányzatnak, hogy üljenek le a megállapodásról egyeztetni, csakhogy arról elfelejtett szólni, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos, zárt internetes felületére a Rubeola FC által feltöltésre kerültek a hamisított és az MLSZ-t is megtévesztő dokumentumok.
        Az ügynek van egy pénzügyi része is. Az MLSZ átigazolási szabályzata szerint minden átigazolt játékos után nevelési költségtérítést kell fizetnie az átvevő egyesületnek, ebben az esetben a Rubeolának kellett volna fizetnie (az elmúlt években a sport kft biztosította többek között a teljes infrastruktúrát, állta a versenyeztetés költségeit, a szakosztályvezető teljes bérét és az edzői bérek egy részét is). A pontos végösszegről a két sportklubnak, a Csömöri Sport Kft-nek és a Rubeola FC-nek kellett volna állapodnia, de ez nem történt meg. Fentiek fényében nem meglepő, hogy ennek ellenére ezt is igazolni akarták valakik úgy, hogy a hamis szerződés és átigazolási dokumentumok mellé egy banki átutalási megbízást töltöttek fel a szövetségi felületre, amelyen az szerepel, hogy a Rubeola FC Egyesület 382 ezer Ft-ot a (nem létező) megállapodás szerinti összeget a sport kft-nek már átutalta - azonban ez az összeg, jóllehet a banki kivonat szerint az utalást július 16-án elindították, a mai napig nem érkezett meg a sport kft számlájára. Ám az átigazolások kapcsán közvetve ennél nagyobb összegről is szó van, hiszen pl. a gyermekek versenyeztetését végző, a teljes infrastruktúrát biztosító sport kft helyett mostantól a Rubeola FC Egyesület pályázhatna az MLSZ-nél utánpótlásképzés címen kb. 7 millió forintos támogatásra – ha valósak lennének az átigazolások.
       A Magyar Labdarúgó Szövetség, vélhetőleg jóhiszeműen, a fenti papírok ismeretében júliusban regisztrálta az átigazolásokat, majd a pénzügyi tranzakciók teljesítése kapcsán értesítette a Csömöri Sport Kft-t is. Ekkor lepleződött le, hogy mindezek a papírok hamisak. Az ügy további pikantériája, hogy még júniusban Takó Csaba, aki határozott idejű szerződése szerint június 30-ig a sport kft-nek főállású alkalmazottja volt (ezt a tényt még a szülők előtt is elhallgatta), ugyanezeket a focista gyerekeket még a sport kft-s Csömör KSK színeiben (és megbízásából) nevezte a labdarúgó bajnokság utánpótlás bajnokságaiba. Mindezek mellett a Rubeola színeiben is nevezte az általa vezetett egyesület az utánpótlás csapatokat. Jelen pillanatban így az MLSZ-nél a Csömör KSK és a Rubeola FC csapatai is szerepelnek az ősszel induló bajnokságban úgy, hogy az együtteseket nagyrészt ugyanazok a gyerekek alkotják…
            A Magyar Labdarúgó Szövetség megkeresésére Válé Flórián jelezte, hogy az általa vezetett cég nevével és aláírásával visszaélve, hamis papírokat felhasználva bonyolították a Rubeola FC-be történő átigazolásokat. A szövetség jelezte, hogy az ügyben vizsgálatot indítanak, annak lezárásáig az átigazolásokat felfüggeszti.  A sport kft. emellett ismeretlen tettes ellen okirat hamisítás miatt feljelentés tett a rendőrségen is. A mai napon az ügyvezető a nonprofit sport kft. tulajdonosát, Csömör Nagyközség Önkormányzatát is tájékoztatta a fejleményekről.
            Érdekesség még, hogy tegnap, vélhetően előre menekülve a várható kellemetlen rendőrségi és sportszövetségi vizsgálat elől, Takó Csaba Rubeola-elnök helyi internetes médiumokon  annak a sport kft-nek a működését bírálta, amely az egyesületének a teljes infrastruktúrát térítésmentesen biztosítja több mint két évtizede és amelynek ez év június  végéig ő is főállású alkalmazottja volt.
 

Frissítés (2019.augusztus 12.):
A Csömöri Sport- és Szabadidő Nonprofit Kft-től kapott tájékoztatás szerint múlt hét péntek délután a Magyar Labdarúgó Szövetség újabb levelében már egészen más dátumú szerződéseket küldött a cégnek. E szerint a Rubeola FC egységesen július
25-i szülői aláírású átigazolási lapok másolatait küldte el, amellyel az utánpótláskorú labdarúgók átigazolási folyamatát elindítani szándékozták. Válé Flórián ügyvezető elmondta, hogy ezeken a papírokon már nem csak az ő aláírása és a cég pecsétje hamisított (másodjára), hanem a szülői aláírások is több esetben eltérnek a Rubeola által az MLSZ rendszerébe feltöltött, akkor még július 3., 10 és 11. dátumokat tartalmazó szerződésektől.

Az üggyel kapcsolatban e-mailen megkerestük Takó Csabát, az érintett Rubeola FC Egyesület elnökét. Amint megérkezik a válasza, közöljük.

 
  •  

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.