Frissült a csömöri szleng szótár: RFC=Rubeola Fidesz Club

Lelepleződtek a csömöri futsal csapat körüli nyári manőverek a nemrég ismerté vált cégpapírok fényében. A Rubeola FC Egyesület ugyanis 2019. július 1-jén hivatalosan is része lett a helyi Fidesz alelnökének tulajdonában lévő kft körének.
 
A közvélemény eddig csak annyit tudott, hogy miután a sport kft nem hosszabbította meg Takó Csaba labdarúgó szakosztályvezető június végén lejáró, határozott idejű, havi 300 ezer forintos szerződését (a juttatásai éves szinten, járulékokkal együtt 4,5 millió forintjába kerültek a kft-nek), néhány napra rá, egyéni sértettségből (vagy bosszúból, értelmezés kérdése) Takó összehívott egy rendkívüli szülői értekezletet, amelyen a gyerekek átigazolását sürgette a sport kft-ből a saját maga által vezetett egyesületbe.
          Most lelepleződött, hogy a Takó Csaba személye melletti kiállás és hangulatkeltés egyes csoportok részéről valójában tudatos elterelési hadművelet volt. Valószínűleg ugyanis már régóta előkészítés alatt állt az az átjátszási manőver, amit a szülők és az edzőtársak előtt is hallgatott Takó Csaba. Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket ugyanis arra, ami a nyilvános cégadatokból egyértelműen kiderül: a nyilván jóval előbb előkészített cégpapírokat benyújtva, július 1-jei dátummal a Rubeola FC Egyesület tulajdont vásárolt a RFUTSAL Sportszervező Kft-ben, amelynek egyszemélyi tulajdonosa és ügyvezetője a helyi Fidesz alelnöke, Bánhidi Balázs Béla (a fővárosi XIII. kerületi Váci útra bejegyzett céget, akkor még más néven, 2017-ben hozták létre). Tehát a szülőket július 3-án egy olyan futballegyesület nevében agitálták az önkormányzati tulajdonú nagypályás focicsapat elhagyására, amely akkorra már szervezetileg is a legszorosabban összefonódott a politikával és más gazdasági érdekkörökkel. Így már érthető, hogy sok szülő rosszallása ellenére az elmúlt időszakban miért vezényelték ki edzeni többször is a gyerekfocistákat a nemrég idetelepült fideszes funkcionárius épülő raktárcsarnokába.
            Amúgy a Major úti raktárcsarnok felett már nem magyar zászlót (csömöri fideszes értelmezésben: „országzászlót”), nem is a később sebtében felhúzott Csömör zászlót, hanem néhány napja a Rubeolás futsal zászlót lengeti a szél – csakhogy a dolgok miértjéről senkinek se legyen tovább kétsége…
(A cikkünket illusztráló kép a Rubeola FC nyári edzéséről készült a Csömör Sportcsarnokban. Forrás: www.csomorsport.hu)
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.