Mikor nyílik a Príma?

Információink szerint január közepén.
 
Az utóbbi időben igen sokan kérdezgetik a faluban, várakozással, hogy mikor nyílik meg a Laky-sarkon lényegében már megépült Príma áruház. És Csömör belső, lakott részének (ugye ide nem értendő a Határ úti kereskedelmi központ) legnagyobb boltja valóban kész lett december közepére. Úgy tudjuk, egy-két engedély még szükséges a megnyitáshoz, csak erre vár a tulajdonos. Ez igaznak is tűnhet, mert kívülről is jól látható, ahogy a berendezett polcokon már sorakoznak a tartós élelmiszerek, már nem festegetnek-szerelgetnek a munkások, a parkoló is elkészült.
            Két érdekes információ még ide kívánkozik. Az egyik, hogy a budai illetőségű S-Bedi Kft. tulajdonában-vállalkozásában működő áruház külön bejáratú, beülős-kiülős cukrászdát is üzemeltet majd, ráadásul egy igen neves hazai beszállító finomságait fogyaszthatják itt a vendégek (a márkanév elárulására nem hatalmaztak fel minket, de nemsokára úgyis kiderül). A másik, hogy a Szedervölgyi utca felőli parkolóknál elektromos autók töltésére is alkalmas csatlakozókat alakítanak ki.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.