A Csömöri Civil Egyesület közleménye a plakátrongálásokról és a politikai provokációkról

Ma reggel csömöri polgárok közterületi, politikai plakátok rongálásaira hívták fel figyelmünket.
Egyesületünk kér minden csömöri polgárt, hogy tartózkodjanak az ilyen jellegű véleménynyilvánításoktól! Csömör elmúlt harminc évi demokráciája során soha nem volt jellemző a politikai ellenfelet pocskondiázó, a jelöltek emberi méltóságát nem tisztelő választási kampány. Ne engedjük, hogy közös otthonunkat, Csömört is elérje ez a stílus!
Az Egyesület több tagja, aktivistája, jelöltje tizenöt, vagy akár harminc éve részt vesz a helyi közéletben, és mindig a kulturált véleménynyilvánítás, politikai viták pártján állt és gyakorolta azt. Ebben eddig a helyi közélet mértékadó szereplőivel együtt tevékenykedtünk.  
Határozottan elutasítjuk ezért ezeket a politikai provokációkat is! Tudjuk, hogy a falu határai mentén, Budapesten egyre inkább ez jelenik meg, beismerten központi pártutasításra. Felszólítjuk az „önkéntes” provokátorokat és a személyeskedő plakátolásban élenjáró pártcsoport helyi ágenseit egyaránt, hogy Csömört hagyják békén ezzel a működésükkel! Elutasítjuk mind a közterületi rongálásokat, mind az önkormányzati hivatal és a választási iroda működését szándékosan megzavaró provokációkat!
Egyesületünk a napokban megjelentette választási programját és a jelöltek részletes bemutatkozó anyagát mind írásban, mind az internetes felületeken. Felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy egy választási kampány mindig a programokról, a jelöltek elképzeléseiről, a nagyközség jövőjéről kell, hogy szóljon. Vitassuk meg közösen a falu ügyeit!
Beszéljünk együtt Csömörről!
Az Egyesület választási programja, a jelöltek bemutatkozása a Csömöri Hírek Választás 2019 menüpontja alatt érhető el. Ugyanitt a választásokkal kapcsolatos hasznos információk, a teljes jelöltlista is olvasható.
Mi Csömörről beszélünk!

Csömör, 2019. szeptember 23.
 
Csömöri Civil Egyesület elnöksége
 

Hozzászólások

Korrekt!

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.