Március 15-ike Csömörön: néhány érdekesség
2025. 03. 16.
Már mások a fiatal demokraták és a kitüntetettek is különlegesek.
A megszokott programokkal, ám nem kevés érdekességgel zajlott március 14-én este a helyi 1848-1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezés Csömörön.
A művelődési ház falán található Petőfi emléktáblánál koszorúzással kezdődött az ünnepi műsor, aminek a történelmi hősök előtti tiszteletadáson túl mindig van némi helyi, szimbolikus politikai jelentősége is. Íme:
1.) Már nem meglepő, de alig képviseltetik magukat az eseményen politikai pártok. Az egyébként is civil önkormányzat és a szlovák, illetve német nemzetiségi önkormányzatok mellett hagyományőrző csoportok és civil szervezetek domináltak idén is. Igaz, a Fidesz most éppen koszorúzott (egyik évben jönnek, másik évben nem), ám olyan idősebb aktivistái, akik múlt évben még a frissen alakult Közösségünkért Egyesületet képviselték.
2.) A Tisza helyi csoportja nemzeti ünnepen most helyezhette el először a kegyelet virágait, mivel a múlt év őszi 1956-os megemlékezésen ezt a szervező Gloria Victis csapata nem engedte. (Erről itt írtunk.).
Hivatalosan most sem a Tisza Párt, hanem a Csömöri Forrás Tisza Sziget koszorúzott. A községi ünnepség ebben a tekintetben is hagyományosan az egész települési közösség ünnepe: 1990 óta bármely párt, politikai szervezet, illetve civil szervezet koszorúzhat a március 15-i önkormányzati megemlékezésen.
A másik érdekességet a kitüntetési ceremónia jelentette, mind három díjazott esetében.
(Az önkormányzati híroldal tudósítása itt olvasható.)
1.) Először fordult elő, hogy nem csömöri lakos kapott kitüntetést: Eva Kozárová – Kántorová személyében szlovákiai állampolgár volt az egyik idei díjazott, aki a két és fél évtizedes Csömör-Mojmirovce testvértelepülési kapcsolat szervezésért kapott Csömör Községért Emlékérmet. A Fábri István polgármester által elmondott méltató szöveget Tóth Mária helyi szlovák pedagógus fordította a színpadon szlovák nyelvre.
2.) A másik emlékérmes az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Közhasznú Nonprofit Kft. lett. Ők az első helyi cég, akik kitüntetésben részesültek: a megváltozott munkaképeségűek foglalkoztatását végző Összefogás régóta országos és nemzetközi szinten is nagy elismertségnek örvend.
3.) Makainé Kászoni Mária Magdolna és Makai Rezső díszpolgári címe az első vállalkozói kitüntetés, legalábbis ami a (kézműves iparos-) kereskedői szférát érinti. A híres Kürcsi Őskalács fűződik a nevükhöz: az egész helyi közösség népszerű személyiségei, Hungarikum termékük országos és nemzetközi elismerések sorát kapta már meg. (2010 őszén dr. Winkler Zoltánné és dr. Molnár Mária patikusok részesültek községért emlékéremben.)
A Nemzeti dalt Bíró Levente VII. osztályos tanuló szavalta el. Az ünnepi beszédet Eigler Tamás önkormányzati képviselő mondta. Az ünnepi műsor részeként Papp János színművész szavalta el Petőfi Sándor Respublica című versét. Közösen léptek fel a helyi általános iskola 3. osztályos diákjai, a szlovák nemzetiségi oktatásban résztvevő diákok és a Malá Furmicska szlovák hagyományőrző táncosai. Önálló műsort adtak a Csicsörke Néptánc Egyesület tagjai. Az ünnepi rendezvényt Huszárik Kata, Csömörön élő Jászai-Mari díjas színművész konferálta.
(Fotó: www.csomor.hu, Vargosz)
Hozzászólok