Így néz majd ki a szavazólap Csömörön…

Hétfőn kisorsolták, hogy milyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapokon a települési önkormányzati és a nemzetiségi jelöltek.
 
A Helyi Választási Bizottság szeptember 9-én ülésezett a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Winkler Zoltán elnök kihirdette a bizottság határozatait, miszerint minden jelölt, aki kikérte ajánlóíveit, összegyűjtötte a törvényben előírt, megfelelő számú ajánlást.
A legnagyobb ajánló szervezet a Csömöri Civil Egyesület lett. Az önkormányzatban jelenleg abszolút többséget alkotó szervezet 1 polgármester-jelöltet és 8 képviselőjelöltet állított. A csömöri Fidesz-KDNP 1 polgármester-jelöltet és 6 képviselőjelöltet tudott felsorakoztatni. Ezenkívül két formálisan független, de a párt hivatalos támogatásával induló jelölt szerepel még a csapatukban. Végül 2 fő hivatalosan és ténylegesen is független jelölt gyűjtötte össze a szükséges számú ajánlást.
2014 óta a szabályok szerint nem ábécé sorrendben szerepel a jelöltek neve a szavazólapon, hanem erről sorsolás dönt, amit a Helyi Választási Bizottság nyilvános ülésén, több jelölt jelenlétében, meg is tartott.

A polgármesterjelölteknél kialakult sorrend:
1. Fábri István - Csömöri Civil Egyesület
2. Bánhidi Balázs – Fidesz-KDNP.
 
A 18 képviselőjelölt a következő sorrendben követi egymást a szavazólapon:
1. Tihanyi Ferenc - Csömöri Civil Egyesület
2. Rajnai Henrik - Csömöri Civil Egyesület
3. Deák Ferencz – Fidesz-KDNP
4. Kovács Tamás Mihály – független
5. Eigler Tamás - Csömöri Civil Egyesület
6. Csányi István - Fidesz-KDNP
7. Boross Jenő - független
8. Sipos Tamás - Csömöri Civil Egyesület
9. Szántóné Hermányos Mária - Csömöri Civil Egyesület
10. Tormay-Lesták Mária - Csömöri Civil Egyesület
11. Lukács-Kéméndi Ágnes - Fidesz-KDNP
12. Baczkó Márk - Fidesz-KDNP
13. Varga-Süveges Andrea - Fidesz-KDNP
14. Takó Csaba – független
15. Pásztor Sándor - Csömöri Civil Egyesület
16. Lefánti Oszkár - független
17. Onhausz Erzsébet - Csömöri Civil Egyesület
18. Gombás Vilmos - Fidesz-KDNP
 
A 18 képviselőjelölt közül a szavazólapon 8 nevet lehet bejelölni: ennél kevesebbet, akár csak egy vagy két jelöltet is, lehet, de ha valaki túl sok, vagyis 8 jelöltnél több mellé teszi az X-et, akkor a szavazata érvénytelen.
Érdekesség, hogy a hivatalos www.valasztas.hu oldalon Csömörnél – ahol még ábécé sorrendben szerepelnek a jelöltek - a két fideszes támogatású független jelölt pontosan ugyanolyan önálló választási plakát képpel szerepel, mint hivatalosan is fideszes társaik, az egyetlen különbség, hogy a pártlogó mellett apró betűvel van feltüntetve a független jelöltségre való utalás. A csömöri szórólapjukon szintén a közös fideszes csoportképen található Takó Csaba és apósa, Boross Jenő – utóbbi 2010-ben még a Csömöri Civil Egyesület támogatásával szerzett mandátumot, amiről 2013-ban lemondott. Boross Jenő az egyetlen olyan helyi képviselő az 1990-es rendszerváltás óta, aki lemondott és visszaadta mandátumát (Agárdi Mihály került be akkor a helyére a testületbe). Most viszont két körben is próbálkozik, hiszen a német nemzetiségi képviselői helyet is megcélozza.
            A nemzetiségi jelölteknél a német szavazólapon lehet némi jelentősége a sorrendnek, mivel ott a 13 induló között nagy küzdelem várható az 5 képviselői helyért. Itt mindenki az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület színeiben indul. A szavazólapon a következő sorrendben szerepelnek majd a nevek:
 
1. Lencsés Szilvia
2. Dunavölgyi Illésné
3. Skoda Nikoletta
4. Halápi Szilvia Zsanett
5. Boross Jenő
6. Lenkovics Petra
7. Nagy Réka
8. Bretz Ágnes
9. Vaffler Dániel
10. Pál Krisztina
11. Dunavölgyi István
12. Szikora Judit
13. Drahos Réka Dalma
 
Az 5 szlovák nemzetiségi helyre éppen 5 fő pályázik, ezért a németnél hiába lényegesen magasabb, háromszáz fő fölötti a magukat a szlovák nemzetiséghez tartozónak vallók száma, érdemi verseny nem lesz, csak egyfajta támogatási-presztízs sorrend alakul majd ki. A szavazáson résztvevők, illetve a regisztráltak számának azonban van jelentősége, hiszen az sokszor a helyi szlovák önkormányzat súlyát mutathatja, de akár még pályázati támogatási esélyeit is befolyásolhatja. A jelöltek a Dolina Pestvidéki Szlovákok Regionális Egyesülete színeiben indulnak, a szavazólapon ilyen sorrendben olvashatóak majd:
 
1. Szabó Erzsébet
2. Hantos-Hajdú Erika Anna
3. Horváthné Szántó Mária
4. Horváth Enikő Csilla
5. Magyar Dávid
 
 

Hozzászólok