Veszélyhelyzet, Csömör, 2020. március 22.

A szigorú kormányzati és önkormányzati intézkedések, civil és egyházi összejövetelek lemondása utáni első hétköznapok a nagyközségben: üres iskola és óvoda, kihalt utcák, piknikelők a szántóföldön, néhány üres polc a boltokban, 3 karanténos ház...
 
       A Facebookon is zajlott az „élet”, de most szemezgetésként inkább a „való világról” egy kis összefoglaló.
        Hétfőtől bezárt Csömörön az iskola, a zeneiskola, az óvodák, a bölcsődék, a művelődési ház, a könyvtár, a sportcsarnok, lezárták a játszótereket, horgásztavat, szabadtéri sportpályákat. Mindenkinek az otthonmaradást javasolják, a társas érintkezések minimalizálást a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére. Az emberek nézik a tévét, hallgatják a rádiót, olvassák a közösségi médiát és az internetes hírportálokat vagy éppen a miniszterelnök ötperces némafilmjét. A helyiek is félnek vagy éppen csak nem akarnak hinni a szemüknek, fülüknek, de egyre inkább úgy tűnik: a járványügyi intézkedések teljesen felforgatják a mindennapjainkat, és nem „csak” a vírustól kell félni, hanem komoly korlátok között élhetünk minimum hetekig, de valószínű, hogy hónapokig, sőt…
            A Szabadság úton a szokásos autó mennyiséget láthattuk a hétköznapokon, de ami feltűnő volt, hogy alig járkáltak gyalogosok, főleg a Szövibe (Kossuth utcai Coop bolt) érkező igyekvő egy-két vásárló. Az általános otthonmaradási ajánlás megfogadásán túl persze miért is lennének láthatóak emberek az utcán, ha bezártak a templomok, játszóterek, az itteni kisiskola- zeneiskola, polgármesteri hivatal, délután 3-tól pedig a Zöldfa vendéglő, a Virágliget Kertészeti Áruda.?...
         Az új Csömöri Egészségházban az orvosok elmondása szerint sokkal kevesebb a beteg, mert többen megfogadják az ajánlást a telefonos receptkérésre, nem sürgős jellegű orvosi konzultációkra. Némi jó hír továbbá, hogy csütörtök délután az önkormányzat gyors beszerzésének köszönhetően minden orvos két tartós, rendszeresen sterilizálható, a legjobb minőségű FFP-3-as védőmaszkot kapott. A minisztériumból a maszk és kesztyű szállítmányt jövő hétre ígérik az orvosoknak.
       Közvetlenül egészségügyi információ, hogy a járási tisztiorvosi szolgálat tájékoztatása szerint péntekig 3 házi karantént rendeltek el a nagyközségben, mivel az országok fertőzöttségi toplistáján (Olaszország, Kína, Irán) és a magyar kormány által megjelölt egy országból (Izrael) érkeztek haza a napokban. A Vágóhíd utcában, Rózsa utcában és Petőfi utcában található egy-egy házon piros figyelmeztető tábla jelzi mostantól, hogy oda tilos bemennie bárkinek, illetve tilos kijönni onnan bármilyen céllal két hétig. Az önkormányzat közben felajánlotta a koronavírus betegeket várhatóan a közeljövőben szintén ellátó kistarcsai kórház számára, hogy az éppen elkészült 29 fős vendégházát ingyen biztosítja az ott dolgozó orvosok, asszisztensek részére.
            A játszóterek hétfői lezárása egy-két napig okozott némi elégedetlenséget, de a lakosság döntő többsége támogatta, sőt, sokan kifejezetten kérték is ezt az intézkedést. Egy-két kósza anyuka tévedt csak néha játszótérre gyermekével, akiket a polgárőrök udvariasan el is küldtek, mint ahogy a Kossuth utca végi játszótér mellet focizó fiú csapatnak is fél óra passzolgatási lehetőséget adtak kiérkezésük után a helyi rendvédelmisek. Az aktuális helyi koronavírus hírekről az önkormányzati honlapon állandóan frissülő cikk tájékoztat minket.
       Sok településen, Csömörön pedig különösen jellemző, hogy a helyi vezetés mindig hamarabb és mindig szigorúbbat lépett eddig, mint a kormány (óvodák és bölcsődék bezárása, játszóterek és közösségi terek lezárása). Ennek meg is volt a „társadalmi megalapozottsága”, mivel számos helyi közösség, egyház, szervezet, intézmény is sok-sok önkorlátozást hajtott végre már a járványügyi helyzet kezdetén.  Nem beszélve arról, hogy már múlt hét pénteken, vagyis amikor még működtek az iskolák, óvodák, 200 fős volt a hiányzás az iskolában, 100 fős a Laky utcai óvodában…
       Közben a közösségi médiában terjedő „Maradj otthon” felhívással egyidőben egy kissé pozitívabb hangvételű, Csömör logós „Otthon lenni jó
szlogen terjed a faluban, ami talán jobban is illik barátságos településünk összetartó, erősen közösségi, szolidáris lakóközösségéhez – na és persze a sok-sok kerthez, udvarhoz, ahol mégiscsak könnyebb megélni az otthonmaradás most hosszú ideig jelen lévő, kötelező, közösségi élményét, mint egy belvárosi bérházban vagy egy lakótelepi kis lakásban.
            A kihalt utcák mellett ugyanakkor voltak kifejezetten népszerű helyek, mint pl. a Laky gyalogos és kerékpárút, ahol minden korábbinál több kerékpáros, kocogó (sőt futó, mert a helyi atléták is edzettek egyet erre), kutyasétáltató, lovas mozdult ki. Igen, hát a mindig nyüzsgő Laky-park most, piros-fehér szalagokkal körbekerítve, üresen kongva nem volt túl szívderítő látvány. A horgásztó környékére is sokan kisétáltak, de a helyi horgászegyesület kérésére, egyeztetve az önkormányzattal, az itteni lezárt játszótér és kondipark mellett a tó körüli sétautat is leszalagozták – így voltak, akik a közeli szántóföldön ücsörögve vízipipáztak.
            Az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak nyitva tarthatnak rendes idejükben, a legtöbb csömörinek – a rövid külterületi és kis utcai séták mellett – ez jelenti most a legfontosabb kimozdulási programot otthonról (a bejáró dolgozóknak pedig munkaidő után). A patikák előtt, az új szabályok szerint, egymástól két méterre álló emberek sorakoznak, benn a patikusok maszkot viselnek. A helyi kis ábécékben már vegyes a kép, van, ahol komolyan veszik a járványügyi szabályokat, van, ahol nem annyira. Prüszkölő, élelmiszert csupasz kézzel fogdosó árussal ugyanúgy találkozhattunk, mint frissen felállított elválasztó plasztik ablak mögül blokkoló pénztárossal. A Príma áruházban nagyon odafigyelnek a higiéniára, a vásárlók meg hálásak, mert a hírek szerint hét elején extra rekordot ért el a forgalom. A csömöri Auchan áruház viszont, az egy héttel korábbi roham után, szombaton délután kongott az ürességtől. Mindemellett ugyanitt fel kellett függeszteni a házhozszállítási rendeléseket, mert olyan óriási számban kérték a lakóhelyükre az árut az elmúlt héten.
Az egyéb kereskedelmi szférában is igencsak érezhetőek az új idők új szelei. Van pl. már lakókhoz rendelésre kiszálló virágárusunk is (Virágállomás Kft). A Felvári presszó 15.00 óráig tarthat nyitva, a törzsvendégek gyorsan alkalmazkodtak is az új helyzethez. Úgy tudjuk, komoly egyeztetés előzte meg a régóta népszerű termelői piac megrendezését – végül nemcsak nagyon higiénikus, hanem nagyon sikeres is volt a fólia mögül, védőkesztyűben, egymástól távol áruló termelők seregszemléje. A Csömöri Tüzépnél sorbanállást tapasztaltak, egyrészt a rendkívül sok építkezéshez most próbálták még gyorsan beszerezni az alapanyagot, másrészt sokan gondoltak arra, hogy ha már úgyis otthon kell maradni egy darabig, akkor vesznek ezt-azt az otthoni felújításokhoz, kisebb átépítésekhez (mondjuk a kora tavasz egyébként is házi munkák fő szezonja).
A két helyi tömegközlekedési eszközön is határozottan érezhetőek a változások. A HÉV-en és a buszon is komolyabb a fertőtlenítés. A HÉV-vezető eleve külön fülkében ül, de mostantól a csömöri buszsofőröket is védik azzal, hogy kérik, bérletet vásároljanak és ne a buszon akarjanak jegyet venni az emberek. A HÉV átállt a „tanítási szünet” szerinti menetrendre (az állami szolgáltató így hekkeli meg a digitális oktatásról szóló központi kommunikációt…), és a Weekendbus is „tanszünetes” menetrend szerint jár a Csömör-Bp., Örs vezér tere közötti járaton, Csömör-Pécel között maradt a normál menetrend (ami egyébként is elég ritka járatsűrűséget jelent). A két szolgáltató abban is közös, hogy lényegesen kevesebb utast szállít, mint normál időszakban ilyenkor, egyrészt mert bezártak az iskolák, óvodák, sok ember átállt a távmunkára vagy egyáltalán nem jár be dolgozni, másrészt eleve azt javasolják, hogy lehetőleg kerüljék a zsúfolt tömegközlekedési eszközöket, különösen az idősek.
Végül: az utcáról nem látni, de a házakból kihallatszik a digitális oktatásba merülő diákok (és szüleik) klaviatúra csapkodása a számítógépek, laptopok, tabletek mögül. Nem tudni, hogyan küzdenek meg a diákok a lehetetlen (és nem is biztos, hogy túl értelmes) feladattal, de az biztos, hogy az otthonmaradó óvodások és bölcsődések digitális nevelési tananyaga még nincs kész a minisztériumbanJ
            Egy kis hétvégi pihenő, rákészülés után nemsokára indul a második otthonmaradó hét. Az igazi kérdés, hogy még mennyi ilyen vár ránk?...
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.