200 csömöri iskolás szülő üzent ismét a Kormánynak

És a Kormány ismét értett a szóból: bezáratta az iskolákat, a csömörit is. Meg az óvodákat.

Egy évvel ezelőtt összefoglaló cikkünkben írtunk a helyi járványügyi helyzetről, amely szerint több mint 200 gyereket már nem vittek a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolába szüleik, a Laky óvodában pedig már több mint 100 fő volt a hiányzó. Ez egy pénteki nap volt akkor, és hát persze ugyanez volt a helyzet országosan, a szülők számos helyen értették a járványügyi adatokat. A Kormány pedig látva a szülők reakcióját, bezáratta mindenütt az iskolákat.

Ugyanez történt most is. Miközben még jelenleg is hivatalosan nemzeti konzultáció zajlik az újranyitásról (!) és óriásplakátokon olvashatunk a „gazdaság újraindításáról” a fővárosba vivő bekötő utakon, addig a csömöri iskolában, sok-sok más iskolához hasonlóan az országban, először 100 gyerek, majd szerdán már 200 gyerek nem ment iskolába. A szüleik ugyanis látták, értették a járványügyi adatokat. A Kormány pedig megértette a szülők reakcióját, és úgy döntött,  főképpen mert már nem félt a közhangulattól, hogy bezárja az iskolákat.
Sok más országban a kormányok felvállalják a népszerűtlen intézkedéseket, mert van felelősségérzetük. Főként veszélyhelyzetben.
Nincs is mit erről többet mondanunk. De nálunk sokkal jobban és részletesebben összefoglalta Európa egyik legabszurdabb járványkezelési folyamatát a következő írás, ajánljuk mindenkinek: https://444.hu/2021/03/04/orban-viktor-legrosszabb-dontese

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.