„Ez a pet palack 70 kilométer autózásnak felel meg.”

A legjelentősebb környezetvédelmi szervezetek vezetői beszélgettek Csömörön, a Civil Klubban.
 
A helyi művelődési házban kedden este összegyűlt közönség napjaink legégetőbb környezetvédelmi témáiról hallhatta elmélkedni a hazai környezetvédelem meghatározó szereplőit. A Civil klub februári alkalmának vendége volt Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Mező János, a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgatója.
     A beszélgetés felkért vezetője, Székely Mózes, az ELTE-PPK tudományos főmunkatársa bevezetőjében nemzetközi és hazai kutatások eredményeit ismertette a hallgatósággal. Ezek mindegyike arra mutatott rá, hogy a környezetvédelmet tartják ma már a legnagyobb problémának az emberek szerte a világon, megelőzve még a szintén nagy gondnak tartott szegénységet-egyenlőtlenséget, illetve a háborúkat. Az emberek viszont azt is érzik, hogy sokat tudnak tenni a környezetvédelem ügyéért.
     Lukács András geofizikus többek között a gépjárművek által okozott légszennyezésre hívta fel a figyelmet. A Levegő Munkacsoport e téren sok eredményt tud felmutatni, ilyen volt pl. a kamionok útdíjának a bevezetése. Tanulságos afrikai példa, hogy az autóforgalom visszafogása érdekében véghezvitt radikális benzináremelést is el lehet fogadtatni a lakossággal, ha az ebből fakadó plusz költségvetési bevételt az állam széles társadalmi rétegeknek juttatja vissza. Érdekesség, hogy egy hozzászóló megköszönte azt a munkát, amit a szervezet végzett Csömör érdekében az M0-s több mint egy évtizeddel ezelőtti építésekor, pl. a mélyvezetésű nyomvonal kiharcolásában. Lukács András elmondta, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb pénz jut Magyarországon környezetvédelemre, és az ő szervezete is fele annyi alkalmazottal tud dolgozni, mint korábban. A helyi ügyek kapcsán végül kifejtette azt az álláspontját, miszerint a környezetvédelem ügyének az is ártott, hogy sajnos sok jogkört elvettek az önkormányzatoktól.
     Mező János ehhez kapcsolódva kijelentette: külön környezetvédelmi minisztériumra lenne szükség Magyarországon, hogy a környezeti szempontok is érvényesüljenek a kormányzati döntésekben. Hangsúlyozta a tudatos egyéni cselekvés fontosságát is, amelyek közül kiemelkedik éppen az utóbbi hónapokban az a svéd lány, Greta, aki pillanatok alatt széles körű mozgalmat indított el a tinédzser fiatalok körében világszerte bolygónk megvédése érdekében. A Greenpeace magyarországi vezetője az életmóddal összefüggő problémák közül a túlzott húsevést és tejtermékek fogyasztását említette, ami nem csak egészségtelen, de az élőlények ilyen mértékű kiirtása veszélyezteti a biodiverzitást is. A beszélgetés szervezőinek, de általában a hazai fogyasztási kultúrának is egy kis fricskát mutatva felemelte az előtte lévő asztalon heverő ásványvizes palackot: „Ez a pet palack, 70 kilométer autózásnak felel meg. Nem érdemes pet palackot venni. Amikor fél kiló üveget odaadunk 3 dl ásványvízzel, az nekem az emberiség öngyilkosságának a szimbóluma; egyszerűen elképzelhetetlen. 20 éve szétverték a teljes visszaváltó iparunkat, ami egyébként egész jó volt, jól működött.”
     Két hozzászóló is helyi levegőszennyezési kérdések ügyében szólalt fel, elégtelennek találva a községi és az országos hatóságok intézkedéseit. A konkrét ügyre a meghívott előadók és a jelen lévő polgármester is reagált. Fábri István bejelentette, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy az önkormányzatok a számukra automatikusan megadott ügyfélstátusz segítségével teljes körű információkhoz juthassanak a településüket érintő környezetszennyezési ügyek eljárásaiban.
     Apró érdekesség, de a meghívottak környezet iránti elköteleződésüket kifejezte az is, hogy egymástól függetlenül, mindhárman HÉV-vel érkeztek a nagyközségben tartott rendezvényre…
     Szántó-Dóra Viola, a Hova tartunk? interaktív beszélgetéssorozat házigazdájaként záró gondolataiban hangsúlyozta: a több mint kétórás beszélgetés is rávilágított arra, hogy a környezetvédelem mindannyiunk közös ügye, problémája, cselekvéseink értékadó vonatkoztatási pontja.
(Fotó:Vargosz)
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.