Az (ön)bizalom körei a szülőszobában

Alternatív szülőszoba, otthon szülés, orvos-beteg-szülő viszony, intim szféra... - a következő Civil Klub témája a szülés-születés kérdésköre, neves hazai szakemberek részvételével.

A következő Civil Klubban Szántó-Dóra Viola házigazda a szülés-születés jelenlegi és mindenkori helyzetéről beszélget vendégeivel: dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász és pszichoterapeuta professzorral, aki a ’90-es években a hazai alternatív kórházi szülőszoba meghonosítójaként vált ismertté, és dr. Varga Katalin pszichológus, hipnoterapeuta, egyetemi oktatóval, aki három évtizedes tanácsadói tevékenységén túl ma már az ELTE perinatális szaktanácsadó képzését vezeti.
Lehetőségünk lesz belelátni mind orvosi, mind lélektani szempontból ennek a különleges időszaknak a sajátosságaiba, sérülékenységébe, életünkre való kihatásaiba, a modernizációval járó változásaiba. A kérdéseket pedig tágabb kontextusba helyezve, mint például az orvos-beteg bizalmi viszonyát, az intim szféra, a beteg önérzetének tiszteletben tartását vizsgálva, úgy gondoljuk, mindenkinek saját élményen alapuló véleménye is lehet a górcső alá vett témáról. A „Hova tartunk?” beszélgetés-sorozat interaktivitásának köszönhetően a beszélgetés vonalát a közönség kérdései is alakítják majd.
 
Az est vendégeinek rövid szakmai bemutatása:
 
Dr. Bálint Sándor
Szülész – nőgyógyász és pszichoterapeuta szakorvos, a természetes szülés elkötelezett híve.
Elsők között volt, akik az elmúlt 30 évben gyakorlati lépéseket tettek a különböző szülészeti alternatívák (pl. vertikális szülés, vízben vajúdás és szülés) kórházi bevezetésére. 
Nevéhez köthető az „Otthonszülés a kórházban” fogalom, ami a szülés alatt jogosan igényelt intimitás és biztonság összeegyeztethetőségét jelenti. 
A fenti gondolat megvalósíthatóságát 1995 óta bizonyítja a gyakorlatban - Magyarországon elsőként - az általa létrehozott alternatív szobában zajló szülések pozitív visszajelzései.

Vallja, hogy a nők rendelkeznek a szülés ősi tudásával. Nem szükséges őket tanítani, abban kell nekik segíteni, hogy ezt el is higgyék…
 
Még több dr. Bálint Sándorról:
http://www.golyafeszek.hu/oldal/egy-kis-bemutatkozas
https://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2016/03/27/elettortenet-dr-balint-sandor-az-ujito-szulesz-nogyogyasz/
Dr. Varga Katalin
Pszichológus, hipnoterapeuta, habilitált egyetemi docens, tanszékvezető az ELTE Affektív Pszichológiai Tanszékén. Az ELTE Pszichológiai Doktori Iskola törzstagja. A Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyetemi oktatóként felfigyelt arra, hogy milyen méltatlanul mellőzött a pszichológusok oktatásában (de akár a tanárképzésben is) a szülés-születés témaköre. Pályája kezdetén ún. „speciális kurzusként” tartott e témáról órákat. Ebben az időszakban jelent meg a „Szülés és születés” c. könyve Suhai Gábor társszerzésével. A Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társasággal közösen gondozott Perinatális Szaktanácsadó posztgraduális képzés felelős vezetője és oktatója az ELTÉ-n. Egyéni tanácsadásban 30 éve foglalkozik gyermeket váró párokkal. Az Aktív Szülés Program munkatársa és kuratóriumi tagja alapításától fogva. Különféle szakmai, valamint nagyközönségnek szóló fórumon igyekszik felhívni a figyelmet e téma rendkívüli összetettségére, finom szabályozottságra, és a szülés-születés „minőségének” messzire nyúló hatásaira.
Még több dr. Varga Katalinról: 
http://www.varoszoba.hu/cikk/legyen_felvertezve_lelkileg/ 
 

Hozzászólok