A keresztény közösségek sem nyitottak eléggé a legrászorultabbak irányában

A Csömöri Civil Klub október végi alkalmán katolikus és evangélikus egyházi vezetők fejtették ki olykor igen reformernek ható gondolataikat hitéleti és aktuális társadalmi problémákról.
 
Hétfőn, október 29-én ismét telt ház fogadta a Csömöri Civil Egyesület által szervezett nyilvános beszélgetést, amelynek ezúttal Beer Miklós váci megyéspüspök volt a vendége. A házigazda és egyben beszélgetőpartner szerepét Fábri György evangélikus északi egyházkerületi vezető töltötte be, aki a csömöri gyülekezet presbitériumi tagja is egyben.
            A program elején Szántó Dóra Viola mutatta be a közönségnek a két előadót, akik az est első részében kötetlen beszélgetés formájában cserélték ki gondolataikat a keresztény egyházat, a különböző felekezeteket lényegében egyforma súllyal érintő kérdésekről. Az egyháztagok vagy hívők számának csökkenése kapcsán Beer Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy lehet beszélni ugyan Európában negatív tendenciáról, de más földrészeken, Ázsiában, Dél-Amerikában vagy Afrikában éppen hogy jelentős a keresztények számának emelkedése. Lehet, hogy a következő pápa már afrikai lesz. A beszélgetés során végig jellemző volt, hogy az egyházról – leszámítva a cölibátus témáját - mindig általában, és nem felekezeti szinten volt szó. A katolikus püspök és az evangélikus világi vezető lényegében egyetértett abban, hogy ugyan érdemes sok energiát fordítani a missziós munkára, új hívek szerzésére, de talán még fontosabb és reálisabb cél lenne a meglévő hívek megtartása, a velük való kommunikáció.
Az ökumené kérdésköréhez kapcsolódott a közönség soraiban helyet foglaló majd felszólaló Gáncs Péter evangélikus nyugalmazott elnök-püspök, aki szerint a különböző keresztény felekezeteknek önkritikát kellene gyakorolniuk, mert a több biztató jelenség ellenére még mindig nem tudnak igazán szót érteni egymással sok kérdésben, így pedig nehezen tudnak példát mutatni az egymással nehezen kommunikáló társadalomnak.
            A hajléktalanok problémájáról az utóbbi hetekben határozott véleményt fogalmazott meg Beer Miklós a különböző médiumokban.
Az utcán lakást tiltó, nemrég meghozott törvényt nyers szabályozásnak tartja, ezt a „finom hangolás”-nak szükséges követnie a társadalom részéről: mindenkinek tennie kellene azért, hogy emberek ne kerüljenek ilyen helyzetbe, pl. a vidéken üresen álló házak is megoldást jelenthetnének. Ha eltűnnek a közterületekről a hajléktalanok, nem mozdul majd meg a lelkiismeretünk. A legrászorultabbak felé kell fordulnia a keresztény embereknek, amire Ferenc pápa is többször utalt már – a váci püspök az este folyamán gyakran hivatkozott iránymutatóként a Dél-Amerikából származó egyházfőre.
Egyik fontos téma volt a roma kérdés. Fábri György megdöbbentőnek nevezte, hogy alig van roma lelkész akár a katolikus, akár az evangélikus egyházban. Beer Miklós pedig ehhez még hozzátette, hogy sajnos ezek a lelkészek nagyon ritkán „mennek vissza” a roma közösségekbe, mert nem akarnak, mintha örülnének, hogy ki tudtak onnan szakadni.
            A katolikus egyház napjainkban is hordozott tehertételének nevezte a püspök a cölibátust. A szabályozást szerinte meg kell szüntetni, mert a szerzetesi élettel való összekeverésből fakad: a lelkészek a társadalomban végeznek szolgálatot, ott kell helyt állniuk, feleség és család nélkül ez pedig szinte lehetetlen. Mint ahogy sok nős, gyermekes férfit avathatott már ő is akolitussá, reméli azt is, hogy még megéli, hogy lelkészi szolgálatra elhívott és arra alkalmas, családos férfiakat szentelhet egyszer majd pappá.
Több hozzászólás is volt a több mint másfél órás beszélgetés alatt végig kitartó közönség soraiból is. Érkezett kérdés a homoszexualitásról is. Beer Miklós egyrészt Ferenc pápára utalt, aki erre a kérdésre azt felelte: „Kik vagyunk mi, hogy bárki fölött ítéletet mondjunk?”. Másrészt Jézus bibliai cselekedeteit hozta fel példának, aki mindenkit magához ölelt és egyformán szeretett. A püspök szerint nem tehetünk mi sem máshogy, mint hogy a homoszexuális emberekhez is nyitottan közeledünk. Fábri György véleménye szerint indokolatlanul feszültségeket gerjeszt ez a kérdés mindkét oldalon, az egyháznak pedig előbb le kell tisztáznia a saját álláspontját, mielőtt egyértelműen megnyilatkozna erről a társadalom felé.
Egy jelenlévő elmondta, hogy nagyon sokat jelentettek neki püspök atya mély hitről és emberszeretetről sugárzó szavai, és ugyan évek óta semmilyen rendezvényre nem mozdul ki, de most úgy érzi, jól döntött, hogy megtette. A közönség örömmel vette, hogy Beer Miklós legújabb könyvéhez a helyszínen hozzájuthatott. A püspök az est bevételét csömöri rászoruló családoknak ajánlotta fel.


 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.