Götz Anna és Kertész Péter is bírált

Az idei körzeti vers- és prózamondó versenyen neves színészek is a zsűri tagjai voltak.
 
A jubileumi, XXV. vers- és prózamondó körzeti iskolai versenyt rendezték meg szombaton délelőtt. A negyedszázados évforduló alkalmából a helyszín is rendhagyó volt, hiszen az iskola épülete helyett most a Petőfi Sándor Művelődési Ház adott otthont a rangos, több mint tíz térségi település legjobb általános iskolai vers- és prózamondó diákjait felvonultató seregszemléjének.
            Bátovszky János, a csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatója a támogató önkormányzat mellett külön köszönetet mondott a versenyt életre hívó korábbi helyi pedagógusoknak. Az idei verseny fő szervezője Nyikos Edit tanár volt. Az eseményen jelen volt Fábri István polgármester is, továbbá az önkormányzat részéről a zsűri tagjaként Tenczer Ágnes, a kulturális bizottsági tagja.
            A településen élő középiskolai tanárok mellett több neves színész is a zsűrit „erősítette”. Götz Anna, Kertész Péter, Gáspár Kata és Szalma Noémi nagy örömmel, önzetlenül vállalták a felkérést. Az ismert művészek támogató szavait, szakmai tanácsait nagy figyelemmel hallgatták a versenyen részt vevő iskolások. A rendezvény díjkiosztó ünnepségét a Krammer Teréz Zeneiskola kamara zenekarának rövid műsora vezette fel. Ez Nagy Lászlóné Ancsa néni cselló-kamarazenekara volt. A gálaműsor végén pedig a VSG Kamarabalett mutatott be egy kedves részletet Pöttöm Panna c. zenebalettjéből Vass Sándor Gergely vezetésével.
            (A csömöri diákok sikereit is hozó eredményekről később számolunk be részletesen.)

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.