A 2020-as év legfontosabb és legérdekesebb történései Csömörön

Az elmúlt évről hosszú idők múlva is mindenkinek, az egész világon, a koronavírus-járvány fog eszébe jutni. Ennek ellenére, és talán éppen ezért, összegyűjtöttük az általunk tíz legfontosabbnak, illetve tíz legérdekesebbnek tartott helyi eseményt.

Február 1.: Furmicska siker a szlovákiai néptánc versenyen
Különleges sikert ért el a csömöri Furmicska Néptánc Egyesület. A tót hagyományok házában működő, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő tánccsoport a Szlovákiai Televízió által megrendezett nemzetközi hagyományőrző versenyen, az Énekel a Földön (Zem spieva) a középdöntőig jutott. Ilyen sikert magyarországi szlovák hagyományőrző táncegyüttes még nem ért el a szlovákiai „Felszállott a páva” jellegű és hasonló jelentőségű folklór versenyen, amit a szlovák állami televízió élő adásban közvetített.
Szeptemberben az együttes ráadásul elnyerte a Pro Cultura Minoritatum hazai állami kitüntetést is, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adott át a Karmelita kolostorban Szabó Erzsébet egyesületi vezetőnek, aki a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke is egyben.

Márciustól…: Koronavírus járvány
Nem helyi, nem is magyarországi, nem is európai sajátosság, de szinte az egész világ hétköznapjait meghatározta a márciustól megjelenő koronavírus-járvány. A Covidos hétköznapok tavasszal kijárási tilalommal, az iskolák, óvodák és az üzletek, vendéglátó egységek többségének teljes bezárásával, intézmények és a templomok bezárásával, teljes rendezvénytilalommal, a közparkok, játszóterek lezárásával, a sportversenyek és bajnokságok beszüntetésével, a közösségi élet szinte teljes megszűnésével járt többek között Csömörön is.
A „veszélyhelyzet” kihirdetése után önkormányzati képviselő-testületi és bizottsági üléseket sem lehetett tartani, hivatalosan a polgármester hozza a határozatokat és a rendeleteket minden településen.
http://csomorihirek.hu/CSH-Koronavirus-intezm.mukodesek-2020.marc.27
Korábban felfoghatatlan módon kötelező lett a szájmaszk viselése az üzletekben, intézményekben, tömegközlekedési eszközökön, hivatalokban. Nyáron enyhítések következtek, kisebb létszámú rendezvények magtartásával, a boltok megnyitásával, szeptemberben az iskola és az óvodai elindulásával, de a szájmaszk sokhelyütt továbbra is kötelező maradt. Ősztől a veszélyhelyzet újbóli kihirdetése mellett újra szigorítások következtek, bár kevesebb korlátozással, mint tavasszal: az iskolai oktatás elindult, a szájmaszk általános viselése mellett minden üzlet nyitva maradhatott, de a vendéglátó egységek nem fogadhatnak vendégeket, az intézményeket ismét be kellett zárni, a sportmérkőzéseket csak zárt kapuk mögött lehet megtartani és újra teljes rendezvény tilalom lépett életbe. 2021 januárjában, mikor ez a cikk íródik, a járványügyi intézkedések még mindi életben vannak, az igazi új fejlemény „csak” annyi, hogy elkezdődött a védőoltások terén a lassú brüsszeli, az ármányos Soros, a magyar szabadságharcokat mindig letörő orosz, a kipcsak, a romlott amerikai, a népi kínai, a turul és a Pfizzer-Modena vakcinák harca...

Április 1.: Új vezetők a települést működtető két intézmény élén
A település hétköznapi működését két önkormányzati intézmény, a Csömöri Községgondnokság és a Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Kft. (utóbbi cégformában)biztosítja. A községgondnokság korábbi vezetője, Lukács Gábor  szerződése lejárt , a kiírt pályázatot a településen lakó Sinkó Péter  okleveles építőmérnök nyerte el, aki korábban a hivatal műszaki osztályán dolgozott. A zöldterületi munkákért felelős Csötesz Kft. éléről távozó Kulich Gábor a fővárosi Városliget projektvezetője lett. Itt a vezetői pályázatot a szintén Csömörön lakó Kovácsné Epres Csilla kertészmérnök nyerte el.

Április folyamán: Elkészült a Csömöri Vendégház
Tavaszra elkészült a Csömöri Vendégház, amely a település első szálláshelye. A központi egészségház megépülésével felszabadult Ady E. utcai orvosi rendelők, és az itt található szolgálati lakások átalakításával az önkormányzat teljesen önerőből alakított ki összesen 29 fő elszállásolására alkalmas vendégházat. A beruházás összege kb. 45 millió Ft, ami a 2021 januárjára elkészülő újabb egység, a pince szinten található étkező elkészültével lesz végleges. A vendégház indulása a járvány miatt egyelőre igen döcögősre sikeredett, hiszen a központi intézkedések miatt jelenleg sem lehet vendégeket fogadni, csak ha munka céljából érkeznek, amire néhány esetben volt eddig példa.
A másik felszabaduló, Rákóczi utcai régi egészségügyi épületben három új szolgálati lakást alakított ki az önkormányzat pedagógusok és egészségügyi dolgozók számára, szintén saját forrásból, 28 millió Ft-os bekerülési összeggel.

Augusztus: Új lelkészek a katolikus és az evangélikus gyülekezet élén
A két legnagyobb helyi egyházközség élén is változás történt nyáron. A római katolikusoknál volt kicsit bonyolultabb a váltás az előzmények miatt. 2019-ben, éppen egy éves működés után visszahívta lelkipásztori állásából Bokros Levente kanonokot a váci püspök, amivel véget is ért az a rövid időszak, amikor hosszú évek után ismét önálló lelkésze volt a legnagyobb helyi keresztény közösségnek.
 A 2019 őszén szűk egy évre Csömörre visszatérő Görbe József ugyanis kistarcsai székhellyel látta el három település egyházi szolgálatát (Kistarcsa és Csömör mellett a döntően evangélikus Nagytarcsáét is). Végül Görbe József Vácra került, és 2020 nyarán Pető Gábor plébános lett a csömöri katolikusok vezetője.
Az evangélikusoknál Johann Gyula 13 év után távozott a gyülekezet élőről, mivel az országos egyház az evangélikus teológia újonnan induló tanszékének egyik vezető munkatársának kérte fel. Helyére Kendeh Péter lelkész került augusztustól, aki a közeli XV. kerületi Pestújhelyen is teljesített már szolgálatot.

Augusztus 20.: Szent István-szobor avatása
A Római Katolikus Egyházközség területén, a Polgármesteri Hivatal felé néző kis parkban állították fel a település első köztéri szobrát. I. Szent István király egész alakos szobrának költségeit  fele részben közakadozásból, fele részben önkormányzati forrásból fedezték, a körülötte lévő parkosítást is az önkormányzat végezte. A bronzból készült szobor Meszlényi János szobrászművész alkotása, az ünnepi beszédet Fábri István polgármester mondta. A kezdeményezés egy csömöri polgártól, Bakon Páltól és feleségétől származik, a szoborállítás programját pedig Szántóné Hermányos Mária önkormányzati képviselő vitte végig.

Szeptember 1.: Újabb német önkormányzati lemondás
A 2019-es helyhatósági választások után két megválasztott képviselő (Boross Jenő és Szikora Judit) is visszaadta  mandátumát a Német Nemzetiségi Önkormányzat Csömör Képviselő-testületében, a sorban őket követők közül pedig többen nem vállalták a képviselői munkát. Mivel azonban sokan indultak a választáson, könnyen be tudták tölteni a hiányzó pozíciókat (Nagy Rékaés Pál Krisztina). 2020 szeptemberében azonban újabb képviselő, Bretz Ágnes mondott le mandátumáról. A sorban utána következő jelölt nem vállalta a felkérést, az őt követő Halápi Szilvia viszont igen.

Szeptember2..Valter Attila Tour de Hongrie győzelme
A hazai kerékpársport történetének legnagyobb sikerét aratta Valter Attila a Tour de Hongrie magyarországi körverseny megnyerésével.
A szenzációs hajrával a Kékestetőn összetett és szakaszgyőzelmet is arató versenyző nem csak Csömörön lakik, hanem a helyi szakosztályban versenyzett kezdettől fogva, édesapja, a korábbi sokszoros magyar bajnok Valter Tibor edzősködése mellett. Felnőttként először lengyel székhelyű, nemzetközi profi csapatba került. Az ősz folyamán a világ egyik legnagyobb körversenyén, a Giro d’Italián is rajthoz állt, és a figyelemreméltó 27. helyen végzett, ami után egy nagy hagyományú francia profi csapat igazolta le, mint az egyik legtehetségesebbnek választott európai fiatal versenyzőt. Ezek után nem meglepő, hogy Magyarországon az év kerékpárosának választották, sőt bekerült a minden sportágat figyelembe vevő legjobb tíz hazai sportoló közé, hamarlegendássá vált mátrai hajrája pedig az év legszebb három sport pillanat közé. A csömöri kerékpársport erejét többek között az is mutatja, hogy a másik legjobb magyar, Szathmári András is a csömöri csapat versenyzőjeként érkezett a célba a hazai körversenyen.

Október 31.: Református templom átadása
A Magvető Háza névre keresztelt helyi református templom már tavaszra elkészült az Emlékmű közben, a korábbi önkormányzati területen, de a járványügyi helyzet miatt október 31-én, a reformáció ünnepén „avatták fel” a nagy nyilvánosság számára. A több mint kétszázmillió forintos beruházást nagyobb részt közvetlen állami támogatásból, kisebb részben országos egyházi forrásból valósították meg. A kivitelezést a helyi érdekeltségű Uhrinwest Kft. végezte. A korábban szórvány egyházi közösségnek számító, az utóbb két évtizedben egyre gyarapodó helyi reformátusok az elmúlt hét évtizedben a Csömörön nagyobb lélekszámú másik protestáns gyülekezet, az evangélikusok templomában tartották istentiszteleteiket. A mostani hálaadó istentiszteleten Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott, Balogh Zoltán lelkész, korábbi emberi erőforrás miniszter pedig igét hirdetett. A már két éve elkészült, a templom alagsorában található gyülekezeti terem és a fölötte elhelyezkedő lelkészlakás viszont részben közadakozásból épült, amelyhez az országos egyház és a helyi önkormányzat is nyújtott támogatást.

December közepe: Felújított és kibővített szennyvíztisztító-telep átadása
A település utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb összegű, több mint 900 millió forintos beruházása készült el a Vágóhíd utcában. A kilencvenes évek közepén épült telep kapacitása így másfélszeresére bővült, és sokkal korszerűbb, környezetbarátabb technológiával üzemel mostantól. Az önkormányzat európai uniós pályázati forrásból biztosította a beruházás költségeinek a 95%-át, az 5%-os önkormányzati önerőt pedig a későbbiekben átvállalta a magyar állam. A kivitelezést a felcsúti székhelyű Mészáros és Mészáros Kft. végezte. A projekt kapcsolódó részeként a két és fél évtizede elmaradt belterületi lakóövezeti utca, a Kálvária utca és köz szennyvízelvezető rendszere is elkészült.

*****

Voltak persze még fontos, illetve különleges események nagyközségünkben, íme, felsorolásszerűen néhány:

- Tavasszal vetőmagakciót hirdetett az önkormányzat. A „Csömöri kertek legyenek termőkertek!” nevű kezdeményezés során a helyi háztartások ötödéhez juttattak el ingyenes vetőmagcsomagot és részletes ültetési leírást. Az akcióról a Magyar Hang hetilap is részletesen beszámolt.
- Októberben ünnepi összejövetelen emlékeztek meg a korábbi és a jelenlegi önkormányzati képviselők a rendszerváltással létrejött, immár harminc éves önkormányzatiságra. A művelődési házban tartott eseményen Bátovszki György korábbi és Fábri István jelenlegi polgármester közösen köszöntötték a képviselőket.
- Novemberben a helyi Fidesz alelnöke, korábbi polgármesterjelöltje fizikai erőszakkal vett elégtételt egy vélt sérelmén: a rendőrségi vizsgálat szerint fényes nappal ütötte meg az egyik csömöri polgárt a Laky-sarki szupermarket parkolójában, amit a körforgalomnál lévő térfigyelő kamera rögzített is.
- Feltűnően sok baleset történt a HÉV-átjárónál. Fényes nappal piros jelzésen áthaladó, a menetrend szerinti HÉV-szerelvénybe ütköző, szintén menetrend szerint közlekedő autóbuszoktól, illetve személyautóktól volt hangos a helyi közösségi média. A szerencsére komolyabb sérülést nem okozó baleseteket egy korábbi, szintén errefelé történt látványos karambol „vezette fel”: a Hunyadi utca felől szilveszter éjjel érkező BMW-s a korlát átszakítása után nyílegyenesen átrepült a síneken a Major útra – a helyszínről elmenekülő fiatal sofőr sem a HÉV-vel, sem a főúton közlekedő autóssal nem ütközött…
- A Rubeola FC futsal csapatát nyártól nem támogatta tovább anyagilag a helyi önkormányzat és ingyenes edzési, mérkőzés rendezési lehetőséggel a sport kft, így az eredetileg zuglói székhelyű csapat elköltözött a településről. Az NB/I-es bajnokságban való indulási jogot eladták az akkor másodosztályú futsal csapattal rendelkező Újpesti TE együttesének. A helyi labdarúgó szakosztályt teljesen újjá szervezte a Csömör KSK, melynek vezetője a Csömörön élő korábbi újpesti bajnokcsapat tagja, Kiskapusi Balázs lett.
Sok díjat is kiosztottak, a legfontosabbak a fentiekben már említetteken kívül:
- Díszpolgári címet kapott Mandur László fotográfus, aki csömöriként korábban az Országgyűlés alelnöki posztját is betöltötte; továbbá Valter Tibor egykori többszörös magyar bajnok országúti kerékpáros, a helyi kerékpár szakosztály vezető edzője, korábbi szövetségi kapitány. A kitüntető címeket a járvány miatt kivételesen nem a március 15-i, hanem az augusztus 20-i ünnepségen adta át az önkormányzat nevében Fábri István polgármester és Tormay-Lesták Mária alpolgármester.
- Csömör Kincse díjat három helyi kezdeményezés, alkotás érdemelt ki: Dombrádi Lászlóné Örökségünk című néprajzi magánygyűjteménye; Szabó Péter Ádám „Kézilabda paradicsom” című könyve a helyi kézilabdázás 70 éves történetéről; a Csömöri KSK Atlétika Szakosztályának elindításáért Berendi Antal edző és BosznayDiána ultramaraton futó és edző.
- A településen élő neves zongoraművész, Várjon Dénes a tudományos és kulturális élet legmagasabb szintű állami elismerését, a Kossuth-díjat kapta meg.
- Szőke Zoltán, a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka az év tűzoltója elismerést érdemelte ki a fővárosi tűzoltó szövetség szavazásán.
Végül a járványügyi helyzettel összefüggő különleges eseményekről szedtünk össze egy csokorra valót az alábbiakban:
- Több ezer maszkban közlekedő, boltba járó csömöri lakos, maszkban iskolába járó diákok, pedagógusok…

- A férfi kézilabdások veretlenül elért bajnoki elsősége az NB/II-ben, de az idő előtt lezárt pontvadászat miatt bajnokavatás és az NB/I-B-be való feljutás nélkül…
- Az úrnapi körmenet még a Covid kellős közepén sem maradt el, ám most csak igen rövid, a katolikus templomot megkerülő útvonalon zajlott – a csömöri egyházi esemény különlegessége, hogy ez a helyi szinten mindössze szimbolikus hosszúságúnak számító virágszőnyeg így is az egyik leghosszabb volt az országban…
- Járványkompatibilisen, könnyűzenei és mindenféle más koncert nélkül tartották meg a település „legfiatalabb”, második alkalommal megrendezett nagyrendezvényét, a különleges Csömöri Tófesztivált ….
- A rendezvénytiltások miatt online esemény dömping zajlott a településen: pl. online író-olvasó találkozók „Más kép” címmel, az adventi időszakban online főzőleckék, kézműves bemutatók, online adventi gyertyagyújtások, online templomi istentiszteletek…
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.