A csömöri népviselet ünnepe

Az eső sem tudta elmosni Csömörön a minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajló Szent István Napi Ünnepség programjait.

Néhány éve Szabó Erzsébet, a szlovák nemzetiségi önkormányzat elnökének kezdeményezésére a Csömöri Tót hagyományok Házában kezdődik a helyi augusztus 20-i ünnepségsorozat. „A csömöri népviselet ünnepén” a gyönyörű helyi ruhákban járó nénikkel együtt idén a tömött nagy sátrakba húzódott a közönség, hogy együtt vegyen részt az ökumenikus imaórán, amelyen Görbe József római katolikus plébános, Johann Gyula evangélikus lelkész és Esztergály Előd református lelkész együtt hirdetett igét. A település új kenyerét Fábri István polgármester és Aszódi Csaba, az Országos Szlovák Önkormányzat alelnöke szegte fel, majd a hagyományőrző csoport fiataljainak segítségével osztotta ki a megjelentek között. Takács László, a közreműködő Vox Animi Vegyeskar vezetője személyes emlékeit osztotta meg Csömörről, a régen híres paradicsomtermelő faluról.

Görbe József plébános igehirdetését hallgatjá Esztergály Előd és Johann Gyula lelkészek, mellettük Fábri István polgármester és Aszódi Csaba országos szlovák önkormányzat elnökhelyettes.

Az idős „mamikák” egy hetvenes években Csömörön forgatott dokumentumfilm képeit nézik, felidézve a régi arcokat.

      A települési események központi helyszínén, a Petőfi Sándor Művelődési Házban délelőttől a hagyományos terménykiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A nagy reggeli eső ellenére sok csömöri gazda kelt fel reggel és szedte le a friss termést a kertjében, hogy különböző díszes körítéssel kiállíthassa azt a kultúrház nagytermében. Idén először a terménykiállítás mellett néhány helyi művész is bemutatta alkotásait.
            Az ünnepi műsor díszvendége Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára volt, aki egyben a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Ünnepi beszédében I. István király fiához, Imréhez intézett intelmeiből többek között „A hit tettek nélkül meghal” gondolatot idézve beszélt az államalapítás mai tanulságairól, óva intve ugyanakkor a leegyszerűsítő aktualizálásoktól. Csömört a különböző nemzetiségek, illetve a jól működő civil közösségek településeként említve utalt a nyelvtanulást támogató helyi kezdeményezésekre, amely a csömöri fiatalokat jobb munkaerő-piaci helyzetbe hozhatja.

Prőhle Gergely helyettes államtitkár: "A hit tettek nélkül meghal."

      Ezt követően kulturális műsorra került sor. Derzsi György musicalénekes nagy sikert aratva az István a király című rockoperából adott elő több dalt, a Csicsörke és a Furmicska ifjúsági néptánccsoportok rövid, ámde igen pörgős műsort bemutatva szórakoztatták ismét a hálás közönséget. A Tiszta Forrás énekkar István királyt idéző dallamokat szólaltatott meg, majd az ünnepség végén a Berka zenekar moldvai táncházára került sor a művelődési házban.    

 
Ökumenikus imaóra 2009-ben...

Hozzászólások

Köszönet mindazoknak, akik életben tartják e szép hagyoményt !!!Nagyon megkell becsülni azokat akik még viselik a CSÖMÖRI népviseletet !!!

Hozzászólok